MENÜ
2023. június 10.
Margit, Gréta
A Balatonon is megrendezik a napelemes hajók versenyét

A Balatonon is megrendezik a napelemes hajók versenyét

ilikebalaton.hu / vitorlazasmagazin.hu

Különleges, a nemzetközi vizeken már ismert hajós versenysorozat egyik állomásának ad otthont augusztusban a Balaton.

Nálunk rendezik a napelemes elektromos hajók bajnokságának egyik versenyét. A verseny fő célja, hogy a régió felelős intézményei összefogásukkal egy olyan innovatív és a fenntarthatóság jegyében zajló nemzetközi Solar Boat futamot szervezzenek meg közösen elsőként Magyarországon, amely a régiót kiemelt helyre emeli nemzetközi színtéren is és innovatív vonzerejét meghatározza a következő generációk részére. Nemzetközi futamokat jelenleg Monacóban, Hollandiában, Németországban és Madeirán rendeznek még Európában, ehhez csatlakozik a magyarországi rendezvény.

Az együttműködés fő törekvése a fenntarthatóságra való nevelés, a felelős környezettudatos szemléletmód és az azonnali cselekvés megvalósításának bemutatása a jövő nemzedékének, valamint a különböző tudományterületek összefogásával elérhető gazdasági és társadalmi fejlődés szemléltetése az érdeklődők számára.

A helyszínt Balatonalmádi Város Önkormányzata biztosítja a kísérőrendezvények számára, melyek során a partnereink számos programot kínálnak a szakmai résztvevőknek (hajózási ipar, megújuló energiaforrásokkal foglalkozó cégek, kapcsolódó tudományterületek képviselői), a családoknak/nyaralóknak és egyetemistáknak is. A versenyekre természetesen nem csak a versenyző csapatok, hanem a hajós és vízi sportok szerelmesei, befektetők, üzletemberek, érdeklődők is ellátogatnak, gyerekektől egészen az idősebb generációig.

Fontos törekvés, hogy Balatonalmádi Város Önkormányzata, a Magyar Vitorlás Szövetség, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. és a Pannon Egyetem rendezésében az esemény hosszútávon is megrendezhető és fenntartható legyen Magyarországon, a Közép-Dunántúli régióban egy saját rendezésű verseny keretében, a Pannon Egyetemen épített saját hajó részvételével. A VEB 2023 EKF program horizontális célja a fenntarthatóság, az innováció, a közösségépítés, az önkéntesség és a hagyomány, amelyhez kiválóan illeszkedik a Balaton Solar Boat Challenge.

A Pannon Egyetem – mint a Dunántúl és a Balaton környékének meghatározó egyeteme – és Balatonalmádi vízpartján található kollégiuma partnereivel együttműködve kitűnő hátteret biztosít a rendezvény sikeres lebonyolításához. A Balaton Solar Boat Challenge a Pannon Egyetem, Veszprém 2023 – Európa Kulturális Fővárosa program, a Magyar Vitorlás Szövetség, valamint Balatonalmádi Önkormányzatának összefogásaként valósul meg.