Furcsa és kaotikus évet zárunk. Mindenkit másként érint a hétköznapjainkat megkeserítő szóbeli és tettleges agresszió, kezdve a háborús bűnöktől, a letaglózó közbeszéden és a napvilágra került visszaéléseken át, egészen a Szőlő utcai javítóintézetben készült megdöbbentő felvételig. Utóbbin egy nevelő rugdos, cibál, ütlegel egy védekező fiatalt. Nem tudom elfelejteni a képeket, és most villámcsapásként ér, hogy Leó pápa advent harmadik vasárnapján éppen a fogvatartottakról, a keresztényi hozzáállás lényegéről beszélt. „Sokan vannak ugyanis, akik még nem értik meg, hogy minden bukás után fel kell tudni állni, és hogy az igazságszolgáltatás mindig egy jóvátételi és kiengesztelődési folyamat.” És mintha rímelne az előzőekre, a Szentatya olasz diplomatáknak fogalmazta meg a következőket: „Ahogy az érzékeket és a testet, úgy a nyelvezetet is nevelni kell – a meghallgatás és a párbeszéd iskolájában. Hiteles kereszténynek és becsületes állampolgárnak lenni azt jelenti, hogy olyan szókincset osztunk meg, amely képes a dolgokat úgy elmondani, ahogy vannak, kettősség nélkül. Ezért a politikusok kötelezettsége, hogy mindig ápolják a párbeszédet és mindig újítsák meg azt, valahányszor félbeszakad.” Hegyeket mozgat a szavak ereje.