Már a negyedik embert végezték ki Iránban
Az elkövetkezendő napokban egy újabb emberen hajthatják végre a halálos ítéletet.
Iránban kivégeztek egy embert, aki a vád szerint az év elején – az Egyesült Államok és Izrael megbízásából – egy katonai létesítmény megtámadására készült – jelentette hétfőn az iráni állami média, hozzátéve, hogy az ítéletet a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta.
A tájékoztatás szerint az Ali Fahim nevű férfi januárban, a kormányellenes tüntetéssorozattal összefüggésben akarta végrehajtani a tervét azzal a céllal, hogy fegyverekre tehessen szert.
Az üggyel kapcsolatban az utóbbi napokban már három másik embert is elítéltek, és ki is végeztek, egy ötödiken pedig emberi jogi szervezetek értesülése szerint az elkövetkezendő napok során hajtják végre a halálos ítéletet. Az ügyészség azt közölte, az elítéltek lázadást szítottak és veszélyt jelentettek a nemzetbiztonságra.
Iránban tavaly decemberben törtek ki az iszlám köztársaság megalakulása óta nem látott méretű tiltakozások. Az ország évek óta ad hírt kémkedés miatt őrizetbe vettekről, akik a hatóságok szerint Izraelnek vagy az Egyesült Államoknak kémkedtek, tavaly óta Iránban jelentősen megnőtt a kémkedés vádja miatt végrehajtott kivégzések száma.
Az országos léptékűre duzzadt tüntetéssorozat idején utazott Iránba egy magyar turistacsoport, amelynek tagjait a helyiek által nyomatékosan javasolt éjszakai kijárási tilalom, letiltott internet és bezárt látnivalók fogadtak. Egyikük elmesélte élményeit a HVG-nek, erről itt olvashat bővebben:
„Utólag jöttem csak rá, mekkora veszélyben voltunk” – egy magyar turista úti beszámolója a forradalmi Iránból






























