Átfogó lakáspolitikát sürgetnek – milliók lakhatási szegénységben
Az állami támogatások pedig több esetben inkább erősítették az árrobbanást.
Olcsóbb, de kockázatos? Mit hozott az Otthon Start Program az ingatlanpiacon?
Az új Otthon Start program hatására berobbant a hazai ingatlanpiac.
Halálos áldozata lett a kosárlabda-drukkerek kődobálásának Olaszországban
Az egyik tégla betörte az üveget és eltalálta a busz váltósofőrét, aki a helyszínen életét vesztette.
A volt francia elnököt, Nicolas Sarkozyt bűnösnek mondta ki a bíróság
A korrupcióellenes hivatal tízévi nyomozás után 13 embert gyanúsított meg.
Magabiztos játékkal az Európa Kupa főtábláján a szekszárdi csapat
Folytatás immár a főtáblán. Az első fordulóban az olasz GEAS-t fogadja a KSC.
Mikor kételkedjünk online-vásárlásnál?
Érdemes körültekintőnek lenni a vásárlások előtt – hívja fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal.
Megjelent a licitharc az ingatlanpiacon, az Otthon Start Program és a hozadéka
Országosan a legnagyobb áremelkedés a panellakásoknál következett be.
Terjed a végzetes szőlőbetegség
Békés vármegyében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgasága betegséget, így már 13 vármegye érintett.
Újra kilőtt az ingatlanok ára
Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat.
Az Északi-sarkvidék újrafagyasztásának terve
Egy brit vállalat merész tervvel kísérletezik az Északi-sarkvidék újrafagyasztására.
60 év spórolás?
Ennyire kilátástalan a fiatalok lakásvásárlása Magyarországon.
A barkácsolókat, az épületgépészeket is várja már a tolnai Opál Áruház
Bővítette alapterületét és termékkínálatát az Opál Festék- és Barkácsáruház. Tavasztól kerti kisgépeket is forgalmaznak.
További cikkek




















