MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna

Térképen, hogy hol építenek új autópályákat

Az ígéretek szerint a következő 11 évben 538 kilométeren újítja fel a már meglévő útpályát.

A jövő héttől 35 évre magánkézbe kerül a magyar autópályák 80 százaléka

Csütörtöktől már magáncégek látják el a magyarországi autópálya-szakaszok nyolcvan százalékának üzemeltetését.

Hivatalos, így épülnek 35 évig autópályák Magyarországon

„A verseny csak nagyobb lesz azzal, hogy teret kapnak a magyar tulajdonú szereplők."

Zöldség-gyümölcs ÁFA-körkép

A csökkentett kulcs rendszerint alapvető cikkekre és szolgáltatásokra vonatkozik.

Reszkessetek gyorshajtók!

Civil autókat vet be a rendőrség a gyorsforgalmi utakon, megúszni nem lehet.

Ezért lehet akár lejárt műszakival is közlekedni

A veszélyhelyzet szabályai miatt akár 20 hónapja lejárt forgalmival is utcán lehetnek autók.

Földforgalmi törvény: módosult az elővásárlási sorrend

Az elmúlt időszak több változást is hozott az elővásárlási sorrend szabályaiban:

Hamarosan jogsi és forgalmi nélkül lehetne autózni

Az autósoknak a jövőben nem kellene maguknál tartaniuk a forgalmi engedélyt és a jogosítványt.

Megkezdik a dunántúli autópálya-félgyűrű építését

Előbb jöhet a dunántúli autópálya-félgyűrű, mint az M0-s befejezése.

Nőtt a bevétel, ahol csökkentették az adót

Megemelték az idegenforgalmi adót több népszerű turistacélpontnál.
További cikkek