Újrahasznosítás. Ez a modern kor kulcsfogalma, legyen szó környezetről, építészetről divatról, vagy akár gondolatokról, a jó gyakorlatról. A gazdaságban létezik a benchmarking fogalma, mely vállalatok összehasonlítására szolgál, jól működő, kipróbált rendszerek, módszerek megismerését, adaptálását teszi lehetővé. Amikor először hallottam róla, arra döbbentem rá, hogy – a józan ész alapján – már jóideje alkalmaztuk ezt, csak nem tudtuk, hogy tudományosan így hívják. Valahogy így van ez a környezettudatos élettel is. Évtizedekkel ezelőtt mindent felhasználtak, megfőztek, dunsztoltak, szárítottak az asszonyok, és szinte a semmiből tudtak többfogásos ünnepi ebédet készíteni. Régen elhunyt szomszédunk, Mária néni, az ötvenes években gyakorolta, és tökélyre fejlesztette a háztartási csodatevést. „A ne dobjuk ki, jó lesz valamire” mondat se megmosolyogni való, külön mozgalmak vannak a retro tárgyak, bútorok felhasználására, értékesítésére. Nemrég pedig fiatal építészek gondolatát olvastam arról, hogy a szocializmus korszakának építészete – elsősorban a környezetterhelés szempontjából – egyáltalán nem elvetendő. Nem kell mindent leírni, kidobni. Jó, hogy ma már nemcsak néhány megszállott hóbortja, hanem trendivé vált az újrahasznosítás. A méregdrága, modern termékek helyett jöhetnek a régiek, újragondolva.