MENÜ
2020. február 18.
Bernadett
Újévi lecke

Újévi lecke

Takács Zsuzsa • fotó: https: americamagazine.org

Ferenc pápa: „Bocsánatot kérek a tegnap mutatott rossz példa miatt. Néha sajnos én is elveszítem az önuralmamat".

Ellökte magától, ráütött a kezére. Bejárta a világsajtót, ma is előttem a kép, amint szilveszter napján Ferenc pápa a Szent Pétre téren körmenetet tart, zarándokokkal találkozik, gyermekeket simogat meg, majd amikor egy nő elkapja a kezét, ellöki magától. Nem mondható durvának, inkább csak a gesztus és arckifejezés volt meglepő. Sokszor végignéztem, átérezve az eltaszított nő csalódottságát, aki feltehetően hosszú utat tett meg, órák hosszat várakozott a kordon mellett, és már szó szerint kéznyújtásra volt a római katolikus egyház fejétől. Nem tűnt agresszornak, inkább a nagyon várt találkozás ideájának áldozata lett. Töprengtem azon, hogy mit érezhetett, hogyan tudta feldolgozni a történteket. Hitébe kapaszkodva feltehetően megbocsátással, a feltételes mód annak szól, hogy személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra. Ferenc pápa ezt követően, újévi üzenetében kitért indulatos cselekedetére. „Bocsánatot kérek a tegnap mutatott rossz példa miatt. Néha sajnos én is elveszítem az önuralmamat.” Egyházfőtől szokatlan, de esendőségében emberi szavak. Melyek egyik üzenete számomra: az élet bármely helyzetében, akár csúcspozícióban is lehetek, hibáimért helytállok, nem hárítok. Alapelv a felelősségvállalás.