„Megszűnt a vitára való képességünk, mindenáron le akarjuk győzni – és lehetőleg megsemmisíteni – a másikat. Ez roppant ijesztő számomra” – mondta a Magyar Hangnak Tóth Krisztina költő. A magyar társadalom alapból rettenetesen feszült, teszi hozzá, „sokan már reggel jól felhergelik magukat a híreken, utána meg alig várják, hogy valakin levezessék a feszültséget. A gúny, a megszégyenítés és a megsemmisítés vált a közbeszéd alaptónusává. Ez a beszédmód, a pocskondiázás mindkét oldalon megengedhetetlen, én viszolygok ettől a stílustól.” Szívemből beszél, elszomorít, elgyengít ez a mérgező stílus. Gyakran töprengek azon, hogy miféle megfutamodás az, ha aljas vagy tudatlan támadásokkal szemben hátralép az ember, és a véleménynyilvánítás szelídebb módját keresi. Az ostorcsapásszerű mondatokat, a pellengérre állító odamondogatást nem tolerálja, és nem gyakorolja. A csíksomlyói pünkösdi búcsút a múlt hét végén tartották, az ünnepi szónok, György Alfréd szerzetes úgy fogalmazott: „Ne szennyezzétek gyermekeitek lelkét meggondolatlan szavaitokkal, káromkodással, csúnya beszéddel”, néhai Ferenc pápát is idézte, miszerint: az ember nem attól lesz nagy, hogy mások fölé kerekedik, hanem attól, hogy másokhoz leereszkedik. Nem mások kárára leszünk naggyá, hanem másokat szolgálva. Költő, szerzetes, egyházfő – jó, hogy hihetünk a szavak erejében.