Nálunk az időjárásjelentés az egyik legfontosabb műsor. Ez értelmezhető a tévéműsorok kritikájaként is, másrészt lehet, hogy generációs jellemző. Bár jócskán elszakadtunk a természettől, és megélhetésünk sem kötődik hozzá, mint mondjuk a gazdák esetében, mégis tudni szeretnénk, hogy mire számítsunk a következő napokban. Persze ott az okostelefon is, ahol percről-percre követhető, hogy az előrejelzés megegyezik-e a valósággal. Nálunk is bevezették a színskálával jegyzett kódrendszert, most például piros figyelmeztetés ugrik fel a laptop alján, kinézek az ablakon, és valóban, lóg a lába az esőnek. Ezt már hajnalban jelezte a kutyánk, aki az ajtó előtt ugrálva akart bejönni, rettentően fél a dörgéstől, villámlástól. Szóval, ha Füge kopogtat, akkor hamarosan leszakad az ég, nekünk saját riasztórendszerünk van. Elfogadom, hogy fontos szerepe van a modern időjárás-előrejelzésnek, döntéseket segíthet, extrém helyzetben akár emberéletet is menthet, talán csak a szavak értelme riaszt vissza. A „riasztás” számomra valami nagyon súlyos fogalmat jelent, sőt, adott helyzetben a „figyelmeztetés” is ijesztő lehet. Teljesen más, ha „jelzést” kapok valamiről, eldönthetem, számomra mennyire vészes, esetleg kivédhető egy esőkabáttal. Ez persze apróság ahhoz képest, hogy mostantól már a kormány is küldhet riasztás mobilunkra, ezt szavazta meg az Országgyűlés. Az azonban nem derült ki, milyen esetben adnak éles hangot a telefonok. Vajon mit takar majd a valós veszélyhelyzet? A Romániában jellemző medveriasztás, azt hiszem, kizárható.