MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Új papokért és szerzetesekért imádkoznak

Új papokért és szerzetesekért imádkoznak

hvg.hu

Munkaerőhiány van a papoknál, imádkoznak, hogy változzon a helyzet.

Van, amiben a vasutasok, a közszolgálati dolgozók, vagy épp a szerelők foglalkozása hasonlít a papokéhoz: egyre nagyobb fenyegetést jelent a munkaerőhiány. A Népszava kérésére összesítették az adatokat, és ezekből kiderült, a katolikus papok száma egyetlenegy fővel nőtt 2018-ról 2019-re (1435 helyett már 1436-an voltak), de így is ötvennel kevesebben dolgoznak, mint három évvel korábban.

A szerzetes papok száma eközben több év stagnálás után jelentősen visszaesett, 241-ről 223-ra, a papnövendékek száma pedig évről évre ugyanolyan ütemben, 5-7 fővel csökken, már csak 216-an vannak.

Arra a kérdésre, hogy mit tesznek az egyre komolyabb létszámhiány ellen, az egyház azt válaszolta: arra kérik a híveket, imádkozzanak új papi és szerzetesi hivatásokért.

Osztie Zoltán plébános, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnökeként még 2015-ben vetette fel, hogy missziós központokat hozzanak létre, ahol csoportok dolgozhatnának, mert már vannak papok, akik nyolc falvat látnak el egyszerre, de „ebbe csak tönkremenni lehet”. Ez a szervezeti forma sem lett sikeres Magyarországon.