Tizenöt éves a Kölyökház Alapítvány Szekszárdon
„A kicsik érzik a biztonságot, a szeretetteljes gondoskodást."
Saját fejlesztésű játékok, türelem, simogató kéz és csendes szó. Ezek mind a Kölyökház Alapítvány családi bölcsődéinek jellemzői, ahol 5-8 fős kiscsoportokban gondoskodnak a gyermekekről, és részben Montessori pedagógiai módszerek alkalmazásával támogatják a kicsik fejlődését. Az egyéni fejlődéshez alkalmazkodó, szeretetteljes pedagógia nagyszerűen egészíti ki a gondozási tevékenységet, a fantázia és az önállóság támogatásával az első közösségi szabályok megtanulása mellett az ésszerű korlátokat is megtapasztalják itt 1-3 éves korig a gyermekek. Szabó Mónikával, a Kölyökház Alapítvány vezetőjével a 15 éves születésnap apropóján beszélgettünk.
– Jelenleg 29 kisgyermeket látunk el négy csoportban, jellemzően egy-másfél évig maradnak a bölcsődében a kicsik, attól függően, hogy mikor érkeztek hozzánk. Nemcsak Szekszárdról és környékéről, de az egész megyéből, sőt távolabbról is fogadunk gyermekeket, területi és országos engedéllyel is rendelkezünk – mondja a szakember, majd hozzáteszi: – Vannak, akik már a gyermek születésekor megkeresnek bennünket, s jelzik a szándékukat, hogy a Kölyökházba szeretnék hozni gyermeküket, a másik véglettel is találkozunk, amikor a szülő azt kéri, hogy holnap jöhessen a gyermeke. Természetesen igyekszünk a jelentkezőket alaposan tájékoztatni, komoly szándék esetén felajánljuk, hogy bejöhetnek, ismerkedhetnek a munkánkkal, az itteni légkörrel. Minden esetben személyes találkozás előzi meg a felvételt, szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket, nagyszülőket!
Bár a bölcsődét bármikor lehet kezdeni, január–februárban jönnek legtöbben, év elején telnek meg a csoportok, aztán augusztus végén újabb váltás következik, hiszen a 3 évesek óvodásokká válnak. Azok a szülők, akiknek korábban egy gyermeke idejárt, a testvéreikkel visszatérnek és szájról-szájra terjed az intézmény jó híre. A bölcsődét igénybevevő családokkal kölcsönösen korrekt és együttműködő az Alapítvány kapcsolata.
Az árnyas fák között biztonságos és mesés környezetben működő családi bölcsőde jó hírnevét az eltelt másfél évtized szakmai munkájának köszönheti. Tematikus hetek során az életkoruknak megfelelően foglalkoznak a gyermekekkel, legutóbb például a Madarak és fák jegyében telt a hetük. Minden szakmai programot, játékot az itt dolgozó munkatársak dolgoztak ki, és folyamatosan bővítik a témaköröket. Igyekeznek az egyéni ritmushoz igazodva segíteni az első elválást, ami gyermeknek és szülőnek egyaránt nehéz. Az érdeklődés felkeltése is fontos, miközben a kicsik egyéni fejlődését támogatják, „nem kell mindent tudnia, mire oviba megy” – mondja Szabó Mónika. Aki azt is elárulja, hogy maguk is sokat fejlődtek 15 év alatt: – Stabil menetrendet sikerült kialakítanunk az évek során, de mindig új és új megoldandó helyzet elé állítanak bennünket a gyermekek, ezért rugalmasnak kell lennünk. Bármi történik, a kicsiknek érezniük kell a biztonságot és szeretetteljes gondoskodást. Aki jelenleg keres bölcsődei férőhelyet gyermekének, szeptembertől tud csatlakozni családi bölcsődei csoportjainkhoz.