MENÜ
2024. június 25.
Vilmos
Távozik a Szekszárd vezetőedzője

Távozik a Szekszárd vezetőedzője

nemzetisport.hu

Távozik Djokics Zseljko, a női kosárlabda NB I-ben jelenleg a bronzcsatában érdekelt TARR KSC Szekszárd vezetőedzője.

A klub hétfőn a közösségi oldalán jelentette be, hogy a szerb-magyar szakember – akinek júniusban jár le a szerződése – az idény végén elhagyja a tolnai együttest. Előzőleg nyolc és fél évig irányította a csapatot, amellyel többek közt négy bajnoki ezüstérmet és egy Magyar Kupát nyert, Európa Kupa-bronzérmes lett, valamint bejutott az Euroliga csoportkörébe.

„Ez volt a legszebb időszak edzői karrierem során, de most, a bronzcsata harmadik meccse után átadom a stafétát másnak” – mondta meghatottan Djokics. – „Lejárt a szerződésem, s alapvetően azt éreztem, változásra van szükségem. Csodálatos éveket töltöttem Szekszárdon, történelmet írtunk együtt, a második családommá vált a klub, a menedzsment, a stábom, a játékosok, a szurkolók, akik hiányozni fognak. Zsigerileg érzem, kell az új motiváció, és szerintem a klubnak is, amely jó kezekben van. Biztosan sokszor jövök ide a jövőben, nagy álmom volt, hogy a VIP-büféből nézzem a meccseket, ezt a csapat edzőjeként nem tehettem meg. It is time to say good bye!”