MENÜ
2024. július 23.
Lenke
Szülői kíséret nélkül iskolába

Szülői kíséret nélkül iskolába

napi.hu

A magyarok 10 éves kor előtt nem engednék egyedül a gyereküket iskolába.

Az Ifjúságkutató Intézet nemzetközi felmérése szerint tízéves korban engednék először kíséret nélkül iskolába menni a gyerekeket a szülők Magyarországon és a szomszédos országokban. A keleti és a nyugati országok között erős a megosztottság.

Az MTI-nek továbbított közlemény szerint az általános iskola első napjaiban jellemzően a szülők, a nagyszülők és a testvérek kísérik az elsősöket.

A felmérés alapján, amit 12 országban végeztek el, két csoportba sorolhatók a megkérdezettek: egy részük már 10 éves kor előtt engedné, hogy a gyermeke egyedül menjen iskolába. Ebbe a körbe tartozik Csehország, Észak-Macedónia, Ausztria, Horvátország, Montenegró, Szlovénia és Szerbia.

Bulgáriában, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában és Magyarországon ugyanakkor inkább tíz éves kor után hagynák ezt. A magyar felnőttek vele szerint 10 és 12 éves kor között engedhető meg először, hogy a diákok kíséret nélkül közlekedjenek.

Az Ifjúságkutató Intézet úgy véli, hogy a válaszadást a környezet-, illetve a közbiztonság, a tanintézmény elhelyezkedése, valamint a gyermekek érettségi szintje befolyásolhatta.