MENÜ
2024. június 16.
Jusztin
Százmilliárdok a sportra – mit mutatnak az eredmények?

Százmilliárdok a sportra – mit mutatnak az eredmények?

telex.hu / Ághassi Attila

Kíméletlenül őszinte tanulmány mutatja meg, hogyan bánt a magyar sport a rá öntött állami százmilliárdokkal.

 

Az, hogy a versenysport kiemelt jelentőségű a magyar politikában és a sikerek is a néplélek számára, nem új keletű jelenség. Az olimpiai éremtáblázaton már 1936-ban a harmadik helyen végzett Magyarország, aztán a második világháború után 1952-ben újra, és ezt mindkét politikai rendszer a saját sikerpropagandája részeként használta. A 90-es évek elején a rendszerváltozás teljesen felforgatta a sportéletet, de még olyan alapjai voltak, amelyekre lehetett építeni. A 2000 utáni években már rothadó létesítményekről, a meleg víz hiányáról írt a sajtó, az egykori stabil háttér rogyadozott az élsport alatt. 2010 után aztán minden megváltozott, pénz lett dögivel – csak a reális és őszinte értékelés maradt el.

A telex.hu rátalált egy friss, és csak szűk körben ismert szakanyagra, amelynek csak az eleje, az adatelemzés módszertana van fenn a megrendelő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megújult honlapján. A teljes, közel 300 oldalas anyag kíméletlenül mutatja be, hogyan hasznosult az elmúlt időszakban a sportba pumpált sok százmilliárdnyi pénz, lerántja a leplet egypár sportágról, és rámutat jó néhány hiányosságra. A területet továbbra is kiemelten támogatja a kormányzat.

Hogyan lett stratégiai ágazat a sport?

A telex.hu arról ír, hogy 2010 januárjában még a legerősebb ellenzéki párt elnökeként hívta meg a kormányzásra készülődő Orbán Viktort a Magyar Olimpiai Bizottság akkori vezetője, Schmitt Pál, hogy találkozzon a magyar sport elöljáróival. Orbán a kötetlen találkozón végighallgatta a gondjaikat, panaszaikat, és bár jegyzőkönyv nem készült róla, a visszaemlékezésből sok minden kiderült. A sportot már az 1998 és 2002 közti kormányzása alatt is szívügyének tekintő politikus előre jelezte a sportvezetőknek, hogy merjenek bátran álmodni, a területet stratégiai ágazatként fogja kezelni, amikor újra hatalomra jut. A szövetségek vezetői addig gyakran panaszkodtak arról, hogy szűkös körülmények között kell felvenniük a versenyt a világgal, a riválisok eközben jelentős támogatásokat kapnak. Orbán azt ígérte, most minden merész projektet, ami forráshiány miatt az asztalfiókban lapult, elő lehet szedni.

A választási győzelme után be is tartotta az ígéretét: 2011-ben előbb a fociakadémiák kaptak bőséges adófizetői támogatást, majd nemsokára a társaságiadó-kedvezményt kiterjesztették még négy sportágra, a vízilabdára, a kézilabdára, a kosárlabdára, a jégkorongra, később csatlakozott a röplabda is. A 2012-es londoni olimpia idején már tudott volt, hogy néhány sportágat kiemelten támogatnak a jövőben, a sportágak pedig versenyeztek, ki kerülhet be ebbe az elitbe. Először tíznél húzták meg a határt, végül 16 sportág részesülhetett a több tízmilliárdos támogatásból. A többiekről sem feledkeztek meg, de ott azért mások voltak a léptékek.

Rögzítsük is gyorsan, hogyan állt fel a sportági struktúra:

Látványcsapatsportágak: labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong, röplabda.
Kiemelt sportágak: asztalitenisz, atlétika, birkózás, dzsúdó, evezés, kajak-kenu, korcsolya, kerékpár, lövészet, ökölvívás, öttusa, tenisz, torna, úszás, vívás (és a karate 2018-tól).
A felzárkóztatási programban részt vevő sportágak: baseball, curling, golf, gördeszka, gyeplabda, hódeszka, íjászat, lovaglás, műugrás, rögbi, sí, súlyemelés, szörf, tekvandó, tollaslabda, triatlon, vitorlázás.

Az élsportban általános jólét következett 2013-tól, de a 2016-os olimpián csak négy sportág szerzett érmet, ami egyértelmű figyelmeztetés volt, hogy valami nem jól működik. A 2021-re halasztott olimpián az összkép jobb lett, nyolc sportág képviselői jöhettek haza éremmel Tokióból, de az atlétika, a torna, és az ökölvívás a tradícióihoz képest méltatlanul szerepelt, az atlétikában a legjobb tíz közé nem került magyar versenyző. Az evezésben a rengeteg pénz hatására sem mozdult meg semmi, a súlyemelés elsorvadt. Megjelentek viszont olyan sportágak, mint a vitorlázás, ami nem szerepelt kiemelt státuszban, mégis jól teljesített. Hogy a magyar sportban bajok vannak, mindenki tudta, a Magyar Olimpiai Bizottság akkori vezetése, Kulcsár Krisztián elnökkel úgy tervezett egy hosszú távú, 2032-is szóló stratégiát alkotni, hogy részletes körképet készített, külsősök bevonásával.

A közel 300 oldalas háttértanulmány pillanatnyilag nyilvánosan nem elérhető, csak hivatkoznak rá olykor, mint például a 2022–2032-es Olimpiai Sportágak Verseny-sport stratégiája elnevezésű anyagban. A címe: A magyar sport két évtizede (2000-2020) a számok tükrében. Az évszám becsapós, mert a tokiói olimpiát elhalasztották, de annak az eredményei és tanulságai is benne vannak már. A szerzők: dr. Kaj Mónika, Pignitzky Dorottya, Fábián László.

A tanulmány szakembereknek készült, de most eljutott hozzánk is, és úgy tűnik, az átfogó, és a focit leszámítva mindenre kiterjedő munkában sikerült végre a szembenézés a jelenlegi rendszerrel, és tudományos alapokra építő, pontos meglátások vannak benne – olykor elég fájdalmasak. Az adatgyűjtés 2020 májusában kezdődött el, ezeket 2021. január–februárban hitelesítették a szövetségekkel. Aztán jött a strukturálás, az adatok tisztítása, és végül az elemzés.

De mi van benne?

Az elemzés elején rögtön leírják a szerzők, hogy az igazolt sportolók létszámának meghatározása milyen problémákba ütközött. A kormány annak idején óriásplakátokon hirdette a 2018-as választási kampányban, hogy már félmilliónál is több sportoló van az országban. A tanulmány nem akar politizálni, nem kérdőjelezi meg ezt a számot, de arra rámutat, hogy a kiváltott sportorvosi engedélyek száma merőben eltér attól, mint amit egy-egy sportági szövetség gondol a versenyzői számáról. 2020-ban a szövetségek 112 ezer utánpótláskorú sportolót tartottak nyilván, de a versenyengedélyeket kibocsátó Országos Sport Egészségügyi Intézet csak 88 ezret. A felnőttek létszámánál érzékelhető a különbség, 53 és 37 ezer a két adat, utóbbi a sportkórházé. (Itt még egyszer kiemeljük, hogy a focit nem vizsgálták, és az MLSZ 200 ezer igazolt hazai focistáról tud.)

A látványcsapatsportágak vizsgálatát két részre bontották, az első a 2000–2010-es periódus, a második a 2011–2020 közötti, a kettőt elválasztja a társaságiadó-kedvezmény milliárdjainak megjelenése. A kiemelt és a felzárkóztatási kalapba került sportágaknál a 2005–2013, valamint a 2013–2020 közötti időszakot vizsgálták külön. A logika itt is egyértelmű: a kevésbé támogatott, forráshiányos időszak kontra támogatott, jóléti időszak. Itt mindjárt közölnek is egy fontos adatot:

a látványcsapatsportok 2000-től 2010-ig 7,4 milliárd forintot kaptak, majd 2011 és 2020 között 552 milliárdot. A többi sportág 35,8 milliárdos támogatásban részesült a nagyvonalú támogatások előtt, utána 678 milliárdot kapott.

A növekedés egészen szédítő, 7500, illetve 1900 százalékos. És ebben a létesítményfejlesztések nincsenek is benne.

A támogatási összegeket a versenysportra és az utánpótlásra fordíthatták a szövetségek. A tanulmányban közreműködők megalkottak egy külön kategóriát is, vegyes elnevezéssel, idetartoznak például az egyedi szakmai támogatások. Mire kell itt gondolni? Például a 2017-es junior-boksz-vb támogatására (aminek a megrendezése majdnem csődbe vitte a szövetséget), nemzetközi versenyek jogdíjaira, vagy például a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, aminek a költségvetése egy időben hasonló volt, mint a komplett kézilabda-szövetségé.

A tokiói olimpiára készülő magyar női kézilabda-válogatott edzése Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémia Sportcsarnokában, 2021. június 22-én – Fotó: Varga György / MTI

Erről a támogatástípusról megállapították, hogy eseti jellegű, nem követhető rendszer alapján történt. A 39,5 milliárdos támogatásnak közel a felét egyébként a csapatsportágak vitték el, a kézilabda ebből a kasszából 16 milliárd forinttal részesült. A tenisznél is magas ez a szám, mert olyan nemzetközi versenyeket rendeztek, amiket korábban nem – a szövetség későbbi konszolidációja 4 milliárd forint körüli összeget emésztett fel. A jelenlegi elnök, Lázár János lemondott egy olyan tornát, aminek a jogdíja 7 milliárdba került, és meggyőződése volt, hogy ez még kevésbé rossz megoldás, mint a megrendezése lenne.

Kétségtelenül pozitív az összképben, hogy gyarapodott a klubok, ezzel együtt az edzők száma is, és a jövedelmük is, már nincsenek megélhetési gondjaik, már nem jelenik meg a külföld elszívó hatása. Az eredményességnek az edző a legfontosabb letéteményese – igaz, egy képzetlen edző a pénz hatására sem lesz egy csapásra hozzáértő, és nem fogja bajnokok sorát nevelni.

A tanulmány az eredményességről azt állítja, hogy utánpótlás szinten a megnövelt támogatás összességében jó hatással volt, ám felnőtt szinten ez már nem mondható el, itt stagnálásról beszélhetünk a százmilliárdok ellenére is. Ennek oka lehet, hogy a korosztályos versenyeket jóval komolyabban veszik itthon, mint külföldön, ahol jellemzően úgy gondolkodnak, hogy csak a felnőtt szinten elért eredményesség számít igazán. Az átmenet az utánpótláskorból a felnőttek közé sok buktatóval jár, ekkor különösen fontos a megfelelő szakértelem, ami körülvesz egy-egy sportolót.

A legkritikusabb mondatok akkor jönnek az anyagban, amikor a felnőtt versenysport eredményességének alakulását tekintik át. A szerzők ehhez egy speciális pontozást alkalmaznak, a két korszak eredményeit ugyanolyan metódus szerint súlyozzák, így egymással jól összevethetők.

A sportágak többségénél (52 százalék) kedvezőtlenebb képet mutat az eredményesség a sokszorosára emelkedett támogatás belépése után. A 16 kiemelt sportágból kilencnél kedvezőtlenül alakult az eredményesség a rengeteg állami pénz megjelenése nyomán.

Az úszást etalonként említik, mert az utánpótlásban és a felnőtt eredményekben is nagy mértékű fejlődést mutatott. A vívás és a kajak-kenu, mint másik két fontos olimpiai sikersportág, szintén jól teljesített, a mindenkori magyar élmezőny megőrizte a helyét a világ legjobbjai között. Beindult a világban roppant népszerű triatlon és a vitorlázás, noha a két sportág 2013 óta együttvéve kapott feleakkora állami invesztíciót, mint az ökölvívás egyedül.

A tokiói nyári olimpia egypárevezős versenyének előfutama 2021. július 23-án – Fotó: Kovács Tamás / MTI

A korcsolya csúcsra ért a 2018-as olimpiaiváltó-arannyal, viszont alulmúlta magát a már említett ökölvívás, az evezés és az asztalitenisz: korábbi eredményességük 40 százalékát érték el, amióta busás támogatást kapnak. Az ökölvívás vegetálása különösen fájdalmas, mert 10 aranyat nyertek a múltban a magyar bokszolók (Kovács Istváné az utolsó), Erdei Zsolt 2000-es bronzérme óta viszont alig akadnak sikerek, de nem csak olimpiai szinten, már az Eb-kről sincsenek ütős eredmények.

A kézilabdát is külön kiemelik az elemzők, itt a tao bevezetése után az eredményesség a 2010 előtti szint 21 százalékára esett vissza. Ahogy a táblázatban is látható, ezt úgy sikerült összehozni, hogy a sportág 2001 és 2010 között 2,44 milliárd forinthoz jutott, 2011 és 2020 között pedig 223 milliárdhoz, vagyis majdnem százszoros a különbség. A kézis nők 2000-ben olimpiai döntőt játszottak, utána megnyerték az Eb-t, 2003-ban vb-ezüstérmesek, vagyis magasra tették a mércét.

„A tao bevezetése után a támogatott edzők száma a 25 százaléka lett a korábbi időszakénak, amely ellentétes a sportágban megfigyelhető nagyobb edzői létszámnövekedéssel. Ugyanakkor a keretösszeg 27 százalékkal csökkent, összességében sokkal kevesebb edző kapott magasabb juttatást” – jelentik ki az elemzés szerzői.

A hagyományosan legeredményesebb hazai csapatsportág, a vízilabda is visszaesett, de nem jelentősen, és a 2021-ben nyert két olimpiai érem is árnyalja a képet, mert ilyen még soha nem fordult elő a sportágban. Plusz a férfiaknál egy ígéretes fiatal generáció érkezik, a 2022-es Eb-ezüstérem részben már erre utal. Kosárlabdában csekély az esély az olimpiai jelenlétre, de a támogatása még így is bőséges, semmiféle következménnyel nem jár, ha konzerválódnak a viszonyok.

A magyar sport 2008-ban került mélypontra, a három olimpiai arany ezt tükrözte. Eget rengető változások nem történtek, pláne, hogy az azt követő két olimpián nyolcat-nyolcat, legutóbb Tokióban pedig hatot nyertek a sportolók. Ezzel a hattal alighanem most is kiegyeznének a sportági vezetők. Az egyelőre illúzió, hogy a magyar sport csúcsidőszakaiban többször is elért tízet célba lehessen venni, noha Orbán 13 aranyéremről álmodott a 2021-es olimpia előtt.

A helyenként egészen elkeserítő adatok után az a nagy kérdés, akar-e ezen érdemben bárki is változtatni, vagy minden megy tovább számonkérés és következmények nélkül.

Fontosabb megállapítások a tanulmányból, sportáganként

Asztalitenisz: A 2013-tól jelentősen megemelkedett állami források sem a sportolói létszámadatokban, sem az eredményesség tekintetében nem mutatnak pozitív hatást.

Atlétika: A támogatott edzők száma nem változott jelentősen, amely így sajnos nem követte a sportágban megfigyelhető komoly edzői létszámnövekedést. A támogatási összeg majdnem megháromszorozódott, vagyis összességében nagyjából ugyanannyi edző részesül sokkal magasabb juttatásban.

Birkózás: Míg 2014-ben 1352 felnőtt versenyző volt az országban, addig 2020-ban már csak 372. A tagszervezetek számában is csökkenés mutatkozik.

Dzsúdó: 2019-ben 6 világbajnoki 1–6. helyezést szereztek, 2009 óta a legsikeresebb év volt az utánpótlás-vb-ken. Az utánpótláskorú versenyzőszám növekedésével az eredményesség pozitívan alakul.

Evezés: Míg 2014-ben 1024 felnőtt versenyző volt, addig 2020-ban már csak 498, vagyis hat év alatt eltűnt az evezős mezőny fele.

Ökölvívás: 2014-ben 1489 felnőtt versenyző volt, 2020-ban már csak 383, alig több mint a negyede maradt meg.

Torna: Az utánpótlás-korosztályos versenyzői engedéllyel rendelkezők száma növekedni látszott 2017-ig, majd ismét negatív tendenciát mutatnak az értékek. 2017-ben 1205, 2020-ban 873.

Úszás: Átlagosan egy edzőre 30 sportoló jutott 2013-ban, 2020-ra ez 5 főre csökkent. Sokkal minőségibb felkészítést tudnak nyújtani, hiszen így mindenkire nagyobb edzői figyelem és több idő jut.

Vívás: A sportág összességében az utánpótlás- és a felnőtt korosztályban is kis mértékű pozitív tendenciát mutat az elmúlt 16 évben.

Kajak: Az utánpótlás-korosztályban kismértékű javuló tendenciát mutat az eredményesség, a felnőtteknél viszont kissé negatív tendencia mutatkozik az elmúlt 16 évben. (Ehhez hozzátartozik, hogy a sportág legsikeresebb olimpiája 2000-ben volt, amikor egy nap alatt három aranyat nyertek a viharos szélben.)

Vízilabda: A tagszervezetek száma a sportolói bázis növekedése mellett megduplázódott, 69-ről 142-re emelkedett.