MENÜ
2024. május 7.
Gizella
Rögtönzés, és annak eredményei

Rögtönzés, és annak eredményei

444.hu

Az egykor Orbán Viktorhoz közel álló közgazdász, Csaba László interjút adott a HVG-nek.

Többek között azt állítja: „A rögtönző kormányzati stílus az első pillanattól jellemző a Fidesz-kormányra, így szoktak dönteni a legváratlanabb helyeken és pontokon, lényegében hétfőről keddre. Szerintem itt is az lehetett, hogy valaki kitalált valamit a József Nádor téren, az ötlet megtetszett a miniszterelnöknek és 9 és 12 között bevezette. De ez nincs se végiggondolva, se végigszámolva. Az éven belüli adóváltozás jogbizonytalanságot okoz, másrészt nem is ajánlottak fel helyette semmit.”

A kata kb. államilag engedélyezett adóelkerülés volt, egy jelentős réteg az indokoltnál kevésbé vett részt a közteherviselésben, ezért másokat jobban kell adóztatni, de ezt akkor sem így kell orvosolni. Van, akinek a túlélés záloga, nem jogos, méltányos és helyes egyik napról a másikra megváltoztatni.
Novák Katalin meg sem próbálta betölteni az ellensúly szerepét, nem küldte vissza a Parlamentnek a törvényt észszerű határidő bevezetését kérve, pedig nem dőlt volna össze a NER.

„Ami történt, az tovább erősíti a társadalom és a politikai osztály között kialakult szakadékot, és az emberek teljes joggal érzik úgy, hogy a kétharmad úgy viselkedik, mintha bármit megengedhetne magának. Ez nem így van, ezt is üzenik a tüntetések.”

A tüntetés az emberek kétségbeesésének a megnyilvánulása, ezzel szemben a kormány úgy érzi, teljesen rendben van, amit tesz.
Kommunikációs szempontból nem merték 100 ezer forintra emelni a katát, hiába mondta akár maga Parragh László is, hogy ez így nem jó. Rogán Antal közbeszólhatott, hogy ezzel az üzenettel nyertek választást, nem csinálhatnak mást, és a 80 százalék kiszorításával ugyanazt az eredményt érik el.

A Nyugat-Európában tapasztalható pánik utolérte a Fideszt is, szembesültek azzal, hogy olyan ígéretet tettek a rezsicsökkentésről, aminek nincs semmiféle fedezete. „Tényleg baj van, nem tudják ilyen-olyan módon megoldani a helyzetet, mint korábban.” Kitalálták azt a megoldást, amit más szektorban már alkalmaznak, hogy rezsicsökkentett mellett piaci árat is számolnak.

Az őszi-téli számlák kézhez vétele sokkterápiával fog fölérni: azért most léptek, mert márciusban már nem lehet amiatt tüntetni, hogy júliusban felemelték a gáz árát. „A hatás pusztító lesz, különösen a középrétegre, akik a kutatások szerint nagy arányban szavaztak a Fideszre.”
Orbánék egyáltalán nem látták reálisan a helyzetet, „nem tudták elképzelni, hogy a nemzetközi feltételek átalakulnak, új helyzet jön a világgazdaságban, hogy az ukránok kitartanak, a NATO és az EU pedig ilyen egységben lépnek föl”.

Orbán többször elmondta, hogy a szociális vívmányokból nem vesznek vissza, ami lehetetlen, hiszen a nemzeti össztermék háromnegyede fogyasztás, és ha ahhoz nem nyúlnak hozzá, akkor semmihez sem. „Ha viszont elhangzott, hogy nem változtatnak a családok életkörülményein, nem vesznek vissza a fogyasztásból, akkor nem nagyon volt más út, mint amit meg is tettek, hogy jelentősen csökkentették a kedvezményezettek körét. A kata és a rezsicsökkentés visszavétele is erről szól.”