MENÜ
2024. árpilis 16.
Csongor
Olaszország kedvenc rappere egyszerre küldi el a melegebb éghajlatra a homofóbokat és a cenzorokat

Olaszország kedvenc rappere egyszerre küldi el a melegebb éghajlatra a homofóbokat és a cenzorokat

444.hu

Szombat óta egy rendkívül népszerű rapper, Fedez május elsejei beszéde a fő téma Olaszországban.

A 31 éves helyi sztár, eredeti nevén Federico Leonardo Lucia szombaton az olasz köztévé egyik csatornáján, a RAI 3 ünnepi koncertjén lépett fel és mondott rövid beszédet, melyről azt állítja, a televízió vezetése megpróbálta cenzúrázni azt. A tiltástól függetlenül elmondta, amit akart, és azt is, hogy a tévé több vezetője is megpróbálta rábeszélni, politikai színezetűnek ítélt szavait inkább mondja el valahol máshol és máskor, mondván, hogy nem illik a kontextusba.

A botrány azóta csak dagad: Fedez vasárnap nyilvánosságra hozta a telefonbeszélgetést, melyet a RAI különböző munkatársaival folytatott, és amelyben meglehetősen ingerülten kéri ki magának, hogy meg akarják mondani neki, miről beszélhet és miről nem az olasz állami televízióban. Fedez szavaira azóta reagált az ország volt miniszterelnöke, Giuseppe Conte, és volt belügyminisztere, Matteo Salvini is.

Fedez tényleg szupersztárnak számít Olaszországban. Zenei karrierje mellett ő vezeti a legnépszerűbb tévés (esztrád)műsorokat, felesége az ország top influenszere. Ez nem azt jelenti csupán, hogy nagyon sok a követője és szépek a ruhái: Chiara Ferragni nemrég csatlakozott a Tod’s luxusmárka igazgatótanácsába, ami után a cég részvényeinek értéke azonnal 5 százalékkal emelkedett. A sztárpár igazi power couple, párkapcsolatukat irigyli minden fiatal, és minden második posztjuk helyi mémmé válik, legyen szó közös gyerekeikről vagy valami nagynak és mélynek szánt megmondásról.

Népszerűsége növekedésével Fedez egyre gyakrabban szólal meg közéleti témákban, sokszor feleslegesen, de a szándékai rendszerint jók. Most azonban akkorát szóltak a szavai, hogy még az ország volt miniszterelnöke, Giuseppe Conte is úgy érezte, ki kell fejeznie szolidaritását: a közösségi médiában jelezte, hogy egyetért vele.

A sztori úgy kezdődött, hogy a RAI 3 szombati műsora előtt a tévé néhány vezetője megkereste, hogy mi lenne, ha inkább mégsem kritizálná fellépése során a közelmúltban homofób kijelentéseket tett politikusokat. „Arra kérem, hogy alkalmazkodjon a rendszerhez” - hallható a fent említett telefonbeszélgetésen.

Fedez nem véletlenül akarta szóba hozni, hogy hogyan beszéltek a melegekről és a melegek jogairól bizonyos politikusok. Olaszországban hamarosan a parlament elé kerül a Zan nevű törvénytervezet, ami a nem, szexuális irányultság vagy fogyatékosság miatti diszkriminációt büntetné. A törvénytervezet körül az elmúlt héten komoly kampányt toltak a közösségi médiában, rengeteg közéleti szereplő állt ki a homofóbia ellen és a törvénytervezet mellett - köztük Fedez. A rapper már akkor veszekedésig fajuló vitába szállt a szélsőjobboldali Liga néhány követőjével és prominens alakjával.

A tervezet a Demokrata Párt (Pd) képviselője, a nyíltan homoszexuális Alessandro Zan nevét viseli, aki LMBTQ-aktivistaként kampányolt az azonos neműek élettársi viszonyának elfogadásáért. Az általa benyújtott javaslat a diszkrimináció minden formája, nemcsak a homo- és transzfóbia ellen küzdene. Ezt azért tartják fontosnak hangsúlyozni, mert bár a tervezet a melegek jogaiért is kiállna, ugyanolyan hangsúlyt fektet a nemen alapuló erőszak és a fogyatékossággal élők diszkriminációjának tilalmára.

A tervezettel kapcsolatban felmerült kritikák közül az egyik legerősebb, hogy az gettóba zárná a nőket, csupán nemük alapján veszélyeztetett csoportba kényszerítenék őket. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy Olaszországban még mindig nem lépnek fel kellő szigorral a nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények ügyében. A másik sarkalatos pont, hogy a Liga eleve abból indul ki, hogy egyáltalán nem kellene ugyanolyan jogokat biztosítani a homoszexuális állampolgárok számára, mint a heteroszexuálisoknak.

A képviselőház már tavaly novemberben jóváhagyta a tervezetet, de elsősorban a Liga és a másik szélsőjobboldali, egyre népszerűbb Olaszország Testvérei (Fratelli d’Italia) párt, valamint a katolikus egyház befolyásos alakjai igyekeztek megakadályozni az elfogadását. Most azonban megmozdult valami, és a szenátus hamarosan dönthet az ügyben.