Tam_Bau
MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Ők a világ legtávolabbról dolgozó távmunkásai

Ők a világ legtávolabbról dolgozó távmunkásai

fintechradar.hu

A csoport munkája nagyban hasonlít bármelyik kényszerből otthoni irodából dolgozó ügyintézőéhez.

Körülbelül 201 millió kilométerre van a munkahelyük, de nem is kell minden nap bejárniuk. Távmunkában dolgoznak a NASA űrrobotjainak irányítói.

A NASA Curiosity roveréért felelős csapat a vírus előtt sem járt ki terepre. Az űrügynökség épületéből távirányították a Marson kószáló rendkívül drága távirányítós autót. A járvány miatt azonban az elmúlt hetekben már az irodába sem mehetnek be. Azt tette tehát a csapat, amit mindenki ebben az új helyzetben: hazavitte a munkát.

A NASA Sugárhajtás Laboratóriuma a napokban publikált egy képet, amin az otthon monitorok között ülő csapat tagjai láthatók, illetve egy szelfi a Marson adatokat gyűjtő roverről.

A csoport munkája egyébként nagyban hasonlít bármelyik kényszerből otthoni irodából dolgozó ügyintézőéhez. Sokat videokonferenciáznak, megosztott képernyőképen nézik az adatsorokat és fájlokat küldözgetnek egymásnak. Az a feladat bonyolultságából fakad, hogy ez egy kicsit nagyobb terheléssel jár.

„Egyszerre 15 chatszobát próbálok követni” – mondta ALicia Allbaugh, a csoport vezetője.