Szabadnap a nőknek. Maga a miniszterelnök szólítja sztrájkra a nőket, hogy tagadják meg a munkát az egyenjogúság nevében. Sőt, ne csak a fizetett, de a háztartási munkával is hagyjanak fel egy napra, és amíg sztrájkolnak, addig a férfiak vállalják át teendőiket. A demonstratív kiállással tiltakoznak a bérszakadék és a nemi alapú diszkrimináció, erőszak ellen, különösen érintettek azok a területek, ahol a legtöbb munkavállaló nő, mint például az egészségügy és az oktatás. Nem árulok el titkot, ezt a mozgalmat nem hazánkban hirdették meg, nálunk közelben sincs hasonló mentalitás és társadalmi csoportokon átívelő szolidaritás. És ha még hozzátesszük, hogy Katrin Jakobsdóttir annak az országnak az első számú vezetője, amelyik a Világgazdasági Fórum listája szerint a nemek közötti egyenlőség terén folyamatosan a legjobban teljesít, ne csodálkozzunk, hogy az izlandi kormány kötelezettséget vállalt: rövid távon felszámolja a nemek közötti bérszakadékot. Ami nálunk utópia, az másutt az élet része, mégis jó, ha tudjuk, ilyen is létezik. Persze, ne legyünk igazságtalanok, hiszen a világ számos pontján, a fejlett államokban is van hová fejlődni, nem véletlen, hogy az idei közgazdasági Nobel-díjat Claudia Goldin harvardi közgazdász és gazdaságtörténész kapta meg, aki több mint ötven éve ugyanerre keresi a választ. Mi kell ahhoz, hogy a jövő a nőké is legyen?