MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Nem indul az autó, ha ittas a vezetője

Nem indul az autó, ha ittas a vezetője

life.hu

Ha a szonda érzékeli az alkoholos befolyásoltságot, akkor az autó nem indulna el.

Csak az Egyesült Államokban 48 percenként hal meg valaki ittas vezetés következtében, ez naponta 30 halálos áldozatot jelent. A lehangoló statisztika pár éven belül lényegesen javulhat, ha a kongresszus elfogadja a RIDE (Reduce Impaired Driving for Everyone), vagyis magyarul autóvezetés munkacímen futó törvényt, írja a HowStuffWorks.

A tervezet szerint 2024-től valamennyi, az országban forgalomba hozott új autóba a gyártó köteles lenne telepíteni egy alkoholszondát. Ha a szonda érzékeli a sofőr lehelete alapján az alkoholos befolyásoltságot, akkor egyszerűen nem indulna el. A műszer kifejlesztői azokra is gondoltak, akik esetleg egy józan ismerősüket kérnék meg, hogy az indításig üljenek a kormányhoz: a szerkezet az utazás során rendszeresen mérné az alkoholszintet.
A törvény benyújtói szerint a RIDE évente 7000 ember életét mentheti meg. A tervezet szerint a kísérleti időszak eredményeit az első 12 hónap után értékelik, majd utána félévente elemeznék ki az adatokat. A törvény életbe lépése után két évvel viszont már minden új autóban kötelező lenne ez a speciális szonda. Néhány gyártó egyes modelljeiben már most is működnek ilyen telepített szondák.
Az Anyák a Részeg Vezetés Ellen (MADD) nevű szervezet statisztikái szerint 2006 óta ezek 3 millió alkalommal gátolták meg a részegen vezetést. Csak 2018-ban 348 ezer ittas sofőr nem tudott elindulni autójával – írja a szeretlekmagyarország.