MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Minden diák megbukott az érettségin ebben a három iskolában – hogy lehetséges ez?

Minden diák megbukott az érettségin ebben a három iskolában – hogy lehetséges ez?

promotions.hu

Egyetlen diák sem tudott átmenni az érettségin ebben a három gimnáziumban.

Elkezdődött a 2023. évi tavaszi érettségi időszak, május 8-án a diákok magyar nyelv és irodalomból írják a teszteket. Egyelőre úgy tűnik, hogy ebben az évben is normális kerékvágásban, problémák és váratlan incidensek nélkül tud lezajlani a vizsgáztatás, de ez nem mindig volt így. Nemrég összegyűjtöttünk néhány esetet, amikor Magyarországon botrányba fulladt az érettségi.

Bár a legtöbb tanuló lelkiismeretesen, szorgalmasan készül a vizsgákra, akadnak, akiknek nem sikerül elérniük a kettes szintet sem. Előfordul, hogy egy-egy iskolában néhány tanuló megbukik az érettségin, és bár nem gyakran, de olyanra is volt már példa, hogy egy gimnázium minden végzőse elégtelennel zárta a vizsgaidőszakot; szerencsére ez nem Magyarországon történt, hanem az egyik szomszédunkban.

2011-ben minden idők egyik legrosszabb eredményét érték el a romániai érettségin: még az országos átlagot sem érték el a Kovászna és Temes megyei diákok; mindössze 31 százalékuk tudta elérni az elégséges szintet, a többiek kénytelenek voltak megismételni a vizsgákat.

Ez azonban még semmi: három intézményben ugyanis minden diák megbukott az érettségin.

A kolozsvári Spiru Haret és Virgil Madgearu iskolában, illetve a kozárvári líceumban vizsgálatot indított a tanfelügyelőség, miután az összes tanuló sikertelenül zárta a vizsgaidőszakot. Akkor összesen 2355-en fellebbeztek Kolozs megyében, a legtöbben a román nyelv és irodalom tantárgy eredménye miatt tettek panaszt.

DE HOGY SZÜLETHETETT ILYEN LESÚJTÓ EREDMÉNY?

Az egyik oka az volt, hogy a román oktatási minisztérium 2011-ben drákói szigort alkalmazott az érettségin - nem volt figyelmeztetés a csalóknak és a puskázóknak, és több iskolában is kamerákat szereltek fel, hogy megfigyeljék a vizsgázókat. Abban az évben több, mint 600 diákot zavartak ki a vizsgákról, miután csaláson kapták őket.

Ez persze egy olyan ok, amiért csak magukat hibáztathatták a diákok, de egyes tanárok szerint túl nehezek is voltak abban az évben a tételek. Ez megint csak érdekes magyarázat, hiszen elvileg minden tétel része volt a középiskolás tananyagnak, szóval itt ismét a diákok alulkészültségéről lehetett szó.