Vannak tárgyak, amelyek egyszerűen eltűnnek. Elkeverednek, lapulnak valami szokatlan helyen, köddé válnak, elsodródnak térben és időben. Ilyen az olasz maffiáról szóló könyv, amit évekkel ezelőtt olvastam, és a történetére pontosan emlékszem. Nem találom, de egy megállapítása bennem él: a keresztapák az utolsó pillanatban, amikor letartóztatják őket, tudják, hogy nincs menekvés, gyávák és megadóak. Hosszú évek, évtizedek gyilkosságai, agresszió és rendszerszintű erőszak után a rendőrök egy öregembert találnak, aki behúzott nyakkal áll előttük. Ki gondolná, hogy ez az ember félórával korábban még élet-halál ura volt, most pedig igyekszik megúszni. A megúszás és önigazolás ellen szolgáló receptkönyvet a könyvespolcon, elérhető kartávolságban őrzöm. Elliot Aronson és Carol Tavris nagyszerű könyvének a címe is sokatmondó: Történtek hibák (de nem én tehetek róla). A kötetben élvezetes stílusban szerepelnek példák emberi gyengéink megnyilvánulásairól. Az apró ostobaságok mentegetésétől kezdve a szándékos félrevezetésekig, életünk vakfoltjaitól a kultúránkba ivódott előítéletekig, a nagypolitikát átszövő hazugságokig. Utóbbiak, ugye „közérdekből” születnek. Az önigazolást nehezebb elkerülni, mint gondolnánk, de az már egy lépés, ha valaki nem akar a tűzlétrán, vagy ereszcsatornán át menekülni. Megúszni, bármi áron.