Tam_Bau
MENÜ
2021. december 9.
Natália
Majdnem 6 százalékkal drágultak az albérletek

Majdnem 6 százalékkal drágultak az albérletek

forbes.hu

Az albérletárak a drágulás ellenére még elmaradnak a korábbi, koronavírus-járvány előtti csúcsoktól.

Az V. kerületben az átlagár már átlépte a 200 ezer forintos határt. A vidéki városok közül Székesfehérváron és Veszprémben szaladtak el a legjobban az árak, Pest megyében pedig majdnem 10 százalékkal kell többet fizetni az albérletért, mint tavaly.

Az ingatlan.com és a KSH által készített, Forbes.hu-nak eljuttatott, 16 ezer hirdetés alapján készített elemzésből kiderül, hogy szeptemberben országszerte 0,9 százalékkal emelkedtek az albérletárak augusztushoz képest. Ez éves összevetésben már 5,7 százalékos emelkedést jelent tavaly szeptemberhez képest.

„A Pest megyében látható majdnem két számjegyű drágulás részben az fővárosi agglomeráció felértékelődésének köszönhető. Az országosan havi alapon látható lassulás pedig az nyári albérletszezon kifutásával magyarázható” – kommentálta az eredményeket Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a lakbérindexüket.

Hozzátette, hogy az albérletárak a drágulás ellenére még elmaradnak a korábbi, koronavírus-járvány előtti csúcsoktól. Bár most szeptemberben tavalyhoz képest drágábban lehet ingatlant bérelni, az albérletárak országos szinten majdnem egy százalékkal, Budapesten pedig több mint öt százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 2019 szeptemberében.

Vidéken Veszprém vezet

A megyeszékhelyeken 110 ezer forint volt az átlag, ám tetemes különbségek vannak a különböző városok között.

Veszprém a legdrágább 130 ezer forintos összeggel, a második pedig Székesfehérvár 125 ezer forinttal, a harmadik pedig Debrecen 120 ezer forinttal.

„Veszprém egyetemváros, emellett az országos átlagnál fejlettebb iparral rendelkezik, továbbá a Balaton közelsége is támaszt ad az ottani keresletnek. Székesfehérvár szintén rendelkezik felsőoktatási intézménnyel és ugyancsak gazdaságilag az erősebb nagyvárosok közé tartozik, továbbá Budapest és a Velencei-tó közelsége miatt is élénknek mondható a város albérletpiaca” – mondta Balogh.

A szakértő szerint a következő időszakban az országos piacon a bérleti díjak lassú emelkedésére lehet számítani a keresletet a bérek várható emelkedése, ezen belül a minimálbér-emelés segítheti.