MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Magyar tájfotós a világ legjobbjai között

Magyar tájfotós a világ legjobbjai között

sokszinuvidek.24.hu

A díjazott kép tavaly márciusban készült Ománban, a Wahiba Sands sivatag mélyén.

Számtalan verseny, megmérettetés, fotópályázat létezik fotósoknak, ahol szebbnél-szebb pályaműveket bírálnak el. Ezek közül az egyik az International Landscape Photographer of the Year, azaz az Év Nemzetközi Tájfotósa pályázat, ahol minden évben számos nívós tájfotó küzd meg a díjért. 2019-ben 840 nevezőtől 3403 pályamű került a zsűri elé, akik közt ott ült a tavalyi győztes is, tudtuk meg az internationallandscapephotographer.com oldalról.

A 11 díjazott között a magyar Hoszáng Péter nemzetközi tájfotó kategóriában az előkelő harmadik helyen végzett.

Az International Landscape Photographer of the Year, azaz az Év Nemzetközi Tájfotósa fotópályázatról tavaly hallottam először. A versenyen a korábbi évek kiemelt műveit a tájfotózás világszerte elismert résztvevői készítették, amelyek rendkívüli módon inspiráltak. Elhatároztam, hogy nevezni fogok néhány képpel bízva abban, hogy bekerülök a TOP 101-be, ami azt jelenti, hogy a képem megjelenik a verseny szervezői által minden évben publikált fotókönyvben. Ezt azonban sikerült túlszárnyalni: hatalmas meglepetés és még nagyobb öröm volt látni az egyik képemet a nyertes művek között. A “Silence”, azaz magyarul “Csend” című fotóm harmadik helyezést ért el az egyedi kép kategóriában, melynek ismérve, hogy egyetlen művet értékelnek, nem pedig egy több képből álló gyűjteményt – mondta el a Sokszínű vidék kérdésére Hoszáng Péter.

A fotó tavaly márciusban készült Ománban, a Wahiba Sands sivatag mélyén. Péter néhány további képe is sikereket ért el erről a helyszínről – “Az Ezeregyéjszaka Tejútja” című felvételt a National Geographic Magyarország a 2019-es év asztrofotójának választotta, és a magazin idén februári számában publikálta.