MENÜ
2024. október 6.
Brúnó, Renáta
Ma már nyolcadikosokat tanítanak tanítók

Ma már nyolcadikosokat tanítanak tanítók

24.hu

„Egyértelműen a pedagógushiány az oka a foglalkoztatási szabályok változásának. "

Egy idén januártól hatályos kormányrendelet szerint az alsós tanítók már nyolcadik osztályig beoszthatók, óvónőként pedig középfokú végzettséggel is el lehet helyezkedni – szúrta ki a Népszava az új pedagógus életpályatörvény, ismertebb nevén státusztörvény végrehajtási rendeletéből.

A kormányrendelet pedagógus-munkakörben alkalmazottak végzettségi és szakképzettségi követelményeiről szóló melléklete szerint a tanítók már az általános iskola végéig, vagyis egészen 8. osztályig beoszthatók tanári feladatokra. Az oktatási ügyekért felelős belügyi tárca annyit válaszolt a lapnak, hogy a tanítók eddig is taníthattak ötödik-hatodik osztályosokat, az új szabályozás csak bővítette ezt a lehetőséget. A Népszava megjegyezte, hogy valóban taníthattak ötödikben és hatodikban, de az adott tantárgyat csak a „tantárgynak megfelelő műveltségi területet végzett tanító” taníthatott eddig, ezt a kitételt viszont most eltörölték.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője, Nagy Erzsébet a Népszavának azt mondta, egyértelműen a pedagógushiány az oka a foglalkoztatási szabályok változásának. Szerinte az, hogy a rendelet már nem írja elő a felső tagozatokon tanítók számára a tantárgyakhoz tartozó műveltségi területen szerzett képzettséget, azt jelenti, hogy lényegében bármilyen tantárgy oktatására beoszthatják az általános iskolák felső tagozatain az alsós tanítókat is.

Változtak az óvodapedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges végzettségi követelmények is. A hatályos rendelet szerint ebben a munkakörben már nemcsak felsőfokú óvodapedagógus diplomával, hanem a középfokú óvodai nevelő szakképzettség megszerzésével is lehet dolgozni.