Az árvíz többször lerombolta, de mindig újraépült. Egyre nagyobb, egyre érdekesebb lett. Most az emberi pusztítás döntötte romba, és alkotója, a hírek szerint nem akarja újjáépíteni. Személyesen soha nem láttam Manófalvát, a Lupa-tó mentén, az interneten közzétett képek azonban lenyűgöztek. A budakalászi ártéri erdőben a természetből vett anyagokból, uszadékfából, kőből, taplógombából, gesztenyéből, termésekből, levelekből alkotott egy sajátos minivilágot Kánya Tamás land art művész, amit az egyik éjjel összetörtek, elpusztítottak. A részletgazdag, aprólékosan megtervezett és kidolgozott mesevilág már korábban is elvarázsolta az embereket. Sok apró ház, ajtó, híd, kötélhágcsó, titkos kis bejáratok és faszobrok, a fantáziát megmozgató, szemet gyönyörködtető ötletes megoldások alkották ezt a manóvárost. Először csak az arra járók látták, később híre ment, megnőtt a forgalom és állítólag ez lett a veszte. Pedig mesevárost és gyermeki álmokat lerombolni az egyik legnagyobb bűn. Az értelmetlen vagy célzott pusztítás mellett mégis elgondolkodtató, hogy a rombolás híre messzebb hatott, mint maga az alkotás. Megérintette az embereket. Talán azért, mert a helyet nem pénzért, nem támogatásból építették, nem volt belépő, nem keletkezett haszon. Csak egy ember hitt abban, hogy a természet igazi kincsesbánya, amit megmutathat másoknak. Valaki azt írta, aki Manófalvát elpusztította, annak sikerült lerombolnia azt a hitet, hogy ebben az országban még lehet önzetlenül, szívből alkotni. Csak remélem, hogy nincs igaza.