MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Krisztina nővér

Krisztina nővér

Takács Zsuzsa • fotó: canoe.com

Krisztina nővér történetéből riport született, és nem telt el advent, hogy ne gondoltam volna rá.

Vannak emlékek, melyek lelkünkben mélyen lakoznak. A kilencvenes évek közepén jártunk a Grábócon, a szerb ortodox templom volt az úticélunk, karácsony előtt valami különleges témát kerestünk. Ünnephez méltót, fenségeset, emberit. Ott, a fagyos tájban, az elhagyatottnak tűnő, málló falú kolostornál egyszer csak két apáca tűnt fel. Egyikük beszélt magyarul, égi mosolyával, egyszerű derűvel beszélt az életükről, a hely szelleméről, az emberi jóságról. A lemondásról, szegénységről. Elmesélte, hogy amikor már nem volt mit enniük, utolsó este elfogyasztatták a maradék krumplit, másnap egy helybéli megjelent, és egy tányér keszeget hozott nekik. Egy tál étel. Krisztina nővér történetéből riport született, és nem telt el advent, hogy ne gondoltam volna rá. Aztán a múlt hétvégén, vendégekkel vitt az utunk Grábócra. Verőfényes őszi nap volt, gyönyörűen felújított templom és kolostor, kútház és gondozott park fogadott bennünket. A templom mellett két sírkő, egyiken Panteleon atya és mellette az idős apáca, a képen is csillogó szem, derűs mosoly, azonnal felismertem. Alig léptünk kettőt, barátságosan üdvözölt a helyi idegenvezető, kötődése alapján inkább háziasszonynak mondanám, mesélte a történeteket. Mondtam, nekem is van egy. Belekezdtem, és ő fejezte be: egy tál keszegről, Krisztina nővérről.