MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Közel 15 ezer tanár oltatlan, tömegével mehetnek át egyházi és magániskolákba a kötelező vakcináció miatt

Közel 15 ezer tanár oltatlan, tömegével mehetnek át egyházi és magániskolákba a kötelező vakcináció miatt

444.hu

Januártól a munkavállalók 10-20 százaléka kieshet a rendszerből.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatása szerint mostanáig a pedagógusok mintegy 90 százaléka élt a koronavírus elleni oltás lehetőségével. Ez azt is jelenti, hogy 10 százalékuk viszont nem. Miután valamivel kevesebb mint 150 ezer pedagógus van az országban, a tárca által közölt arányszám alapján csaknem 15 ezer tanár továbbra is oltatlan - írta a Népszava.

A cikk szerint ráadásul ezen pedagógusok aránya nem csökkent számottevően az elmúlt hetekben, annak ellenére sem, hogy az állami oktatási-nevelési intézményekben kötelezővé tették az oltást, melynek felvételére december 15-ig vHa nem teszik meg, fizetés nélküli szabadságra küldik őket.an idejük az érintetteknek.  A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, Horváth Péter az Indexnek azt mondta, januártól a munkavállalók 10-20 százaléka kieshet a rendszerből, ami egyértelműen veszélyezteti a feladatellátást.

A szaktárca ugyanakkor nem aggódik, a Népszava kérdésére azt írták: a gyermekek oktatása eddig is, ezután is biztosított.

Az mfor.hu pedig arról ír, hogy a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tud olyan művészeti gimnáziumról, ahol az összes, művészeti tárgyat oktató tanár elmegy, márpedig ott a diákok érettségire való felkészülése forog veszélyben. Mivel csak az állami iskolákban kötelező a vakcináció, már most megindult az elvándorlás az egyházi és magánintézményekbe, ahol a fenntartóra bízták, hogy kötelezővé teszik-e az oltást, vagy sem (többnyire nem).