MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Konstantinápoly magyar borkereskedője

Konstantinápoly magyar borkereskedője

promenadecollection.blog.hu

Aligha gondolnánk, hogy a 19. századi Isztambulban valóságos kultusza alakult ki a szekszárdi boroknak.

Hogy mégis így történt, az leginkább Comendinger Alajosnak, a Szekszárdról elszármazott sztambuli kereskedőnek köszönhető, akinek portréját itt bemutatjuk.

Aki járt már Isztambulban, aligha felejti el a Taksim tér mögötti szórakozónegyed színes forgatagát, az İstiklal Caddesi-n csilingelő antik piros villamossal, a kagyló- és gesztenyeárusokkal, az éjszakai piaccal, az élettől pezsgő bisztrókkal, bárokkal és éttermekkel, a grandiózus 19. századi palotákkal és a hipermodern high-tech butikokkal.

Ez a környék a 19. században – Pera néven – az európai betelepülők kolóniájának fészke volt. Az İstiklal Caddesin – azaz akkori nevén a Grand Rue de Pera-n – épültek fel az európai nagykövetek palotái, és ezek körül egyre több európai kereskedő, iparos, üzletember és bankár telepedett le. A párizsias hangulatú környék a század végére a modernség és az européer életstílus jelképévé vált.

Természetesen magyarok is éltek itt jó páran, nagy részük még a szabadságharc bukása után emigrált ide. Jónéhány magyar kávéház és étterem működött itt, ahol még jóféle magyar bort is mértek – éppen a képünkön látható fiatalember jóvoltából.

A konstantinápolyi magyar kolóniának – Széchényi Ödön pasa mellett – a Szekszárdról elszármazott Comendinger-fivérek voltak a legtekintélyesebb alakjai. Kettejük közül az itt látható portrén megörökített Comendinger Alajos (1846–1920) volt a fiatalabb – több, mint húsz évvel volt ifjabb, mint bátyja, Comendinger Antal (1823–1900). A fivérek szekszárdi iparoscsaládból származtak: apjuk, Comendinger Ignác, üveges volt. Antal egészen fiatalon, még a szabadságharc előtt került Sztambulba – hogy milyen úton-módon, nem tudjuk. Mindenesetre hamar feltalálta magát, és 1847-ben már neves zongorakészítő volt: ő adott szállást Liszt Ferencnek is, aki abban az évben itt koncertezett. 1850-ben azután a Grand Rue-n megnyitotta a török főváros legtekintélyesebb hangszer- és zeneműkereskedését, ami még nyolcvan évvel később, unokája kezén is prosperált. Comendinger magának a szultánnak is udvari szállítója lett, sőt, az uralkodó többször is személyesen is fogadta őt.

Comendinger Antal hamar felismerte azt is, hogy Sztambulban komoly kereslet lenne szülőföldje ízes borai iránt, és mintegy mellékfoglalkozásként belevágott a borkereskedelembe is. A szekszárdi borokat elsősorban persze a magyar kolónia tagjai keresték, de nem csak ők tértek be értük a magyar éttermekbe. Egy magyar emigráns, Pap János így emlékezett vissza: „a tiszta szegzárdi sokkal jobban kelt Konstantinápolyban, mint a kezelt franczia borok. Még a törökök is szívesen itták. Alkonyatfelé egyre-másra jöttek kávéházamba s titkolódzva kérdék: Bu ei mádzsár ilácstán vármi dáhá? — Van-e még abból a jó magyar orvosságból ? — Ha kaptak, nagy megelégedéssel kendőbe csavargatták és zsebjeikbe gyömöszölték a butegliát.”

Comendinger Alajos ezt a borkereskedő üzletágat vette át bátyjától, amikor 1869 körül maga is Sztambulba települt. Vállalatának irodáját stílszerűen a Hungária szállodában rendezte be, a Grand Rue de Pera és a Rue Timoni sarkán. Az ifjabb Comendinger-fivér hamar népszerűvé vált a konstantinápolyi magyar kolónia körében – no persze ilyen foglalkozással nem nehéz népszerűnek lenni. Az 1880-as években már egyértelműen ő volt a magyar kolónia vezéralakja: a magyar egyletnek hosszú éveken át elnöke volt, és 1884-ben a sztambuli magyarság nevében ő köszönthette a török földre látogató Rudolf trónörököst is. A trónörökösi látogatás alkalmából a császár koronás arany érdemkereszttel ismerte el Comendinger szolgálatait. (Az érdemrend képét ettől kezdve újsághirdetéseiben is szerepeltette.)

A portré Konstantinápoly legtekintélyesebb, ünnepelt fényképészműtermében: az Abdullah-fivéreknél készült. Az örmény származású testvérek üzlete ugyancsak Pera városrészben volt, mindössze öt perc sétára Comendinger Alajos irodájától: a Grand Rue de Pera déli végén, a sikló végállomásánál (bár a sikló 1872-ben még épülőfélben volt, csak három évvel később adták át). Az Abdullah-fivérek ügyfelei is elsősorban az európai kolónia tagjaiból és a turisták köréből kerültek ki (utóbbiak százszámra vásárolták a városlátképeket és az egzotikus fátylas hölgyek képeit), habár a tekintélyükhöz nagyban hozzájárult, hogy 1863-ban elkészíthették Abdülaziz szultán hivatalos képmását, amelyért udvari fényképész címet is nyertek. 1866-ban Kairóban nyitottak fiókműtermet. 1858-ban alapított üzletük 1900-ig működött, amikoris az idős testvérek nyugalomba vonultak.

Comendinger Alajos 1872-ben készült fényképének hátoldalán sajátkezű, magyar nyelvű ajánlás olvasható, melynek címzettje egy bizonyos Halbauer úr. Minden bizonnyal Halbauer Nándor (1824–1900) budapesti termény- fűszer- és csemegekereskedőről van szó, akinek Akadémia utcai üzlete a magyar főváros egyik legnevezetesebb keleti árucikkeket forgalmazó boltja volt. Bizonyára üzleti ügyben utazott 1872. májusában Konstantinápolyba, és Comendinger Alajossal is ilyen célból találkozhatott.

 (A cikk megírásához elsősorban az Arcanum Digitális Tudománytár és a Hungaricana Közgyűjteményi Portál adatbázisait használtam. A Comendinger fivérek születési dátumait a familysearch.org oldalon elérhető anyakönyvekből tudtam meg. Az Abdullah fivérekről magyarul a Magyar Fotográfiai Múzeum Egy birodalom képei című, 2001-es kiállításának katalógusában olvashatunk többet.)