MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Kevés volt Messi bombagólja, Gulácsiék bánata

Kevés volt Messi bombagólja, Gulácsiék bánata

telex.hu

A Barcelona nemcsak szavakban gondolta úgy, hogy megpróbálja a lehetetlent Párizsban.

A Bajnokok Ligája szerda esti nyolcaddöntőiben nem született meglepetés, a Liverpool most is 2-0-ra verte meg a Lipcsét Budapesten. A Barcelona nekiesett a PSG-nek, de 1-1-es döntetlennel kellett beérje, ami azt jelentette, Cristiano Ronaldo után Lionel Messi sem várhatja a sorsolást. A Lipcsébe igazoló, sérüléssel bajlódó Szoboszlai Dominikot sem láthatjuk már a BL-ben.

A Barcelona nemcsak szavakban gondolta úgy, hogy megpróbálja a lehetetlent Párizsban, és amilyen gyorsan lehet, nyílttá teszi a hazai 4-1-es Bajnokok Ligája-vereség miatt már lefutottnak gondolt továbbjutást. Az első perctől többet birtokolták a labdát, veszíteni valójuk nem volt, beszorították a PSG-t, és Keylor Navas bravúrja kellett például Dembele lövésénél, hogy ne szerezzék meg a vezetést. Az előrelopakodó hátvéd, Dest kísérleténél a kapus és a kapufa közös erővel hárítottak. Dembele centerezéséről Messi hajszállal maradt le a szakadó esőben, ha eléri a labdát, az üresen tátongó kapuba gurult volna be a labda.

A PSG kontrákra rendezkedett be, ahogy az első meccsen is, és a 30. percben egy nem túl acélos támadásuk végén tizenegyest adott a játékvezető. Icardi harcolta ki, akiről addig fel sem tűnt, hogy a pályán van. A labda mögé Mbappé állt, és két lépésről a jobb felsőbe lőtt.

A 37. percben Messi a térfele közepén vett át egy labdát, tolt rajta kettőt, aztán 23 méterről nagy erővel a jobb felső sarokba bombázott, Navas ment érte, de olyan pontos volt a labda, hogy nem volt esélye a hárításra. Az argentin 4 gólos volt ebben a sorozatban, mindegyiket büntetőből érte el, most megmutatta, akcióból sem felejtett el gólt lőni.

Az első félidő legvégén az agilisan mozgó, sokat védekező Messi megpróbálhatta büntetőből is – Kurzawa rúgta meg Griezmannt -, nagy erővel lőtt, de nem pontosan, ráadásul félmagasan, és a jó irányt elkapó Navas lábáról a felső kapufára csapódott a labda. Visszanézték az esetet, hogy a rúgás pillanatában a kapus elhagyta-e a gólvonalat, de mindent rendben talált a videóbíró. A szögletet Messi élesen rúgta középre Busquets megcsúsztatta, de a védők mentettek a gólvonalról. Egészen más hangulatban mentek volna a csapatok a szünetre, ha a tizenegyesből gól születik.

A második félidőre agresszívebb PSG jött ki, a katalánok ezért nem tudtak olyan sebességgel játszani, mint az első félidőben, kevesebb helyzetet is alakítottak ki, az iram is csillapodott, a Barca hite is fogyni kezdett. A 61. percben nagy tumultus alakult ki a PSG kapuja előtt, de sem Messi, sem Griezmann nem jutott lövéshez az ötösön. A Barcelona többet birtokolta a labdát, a PSG előnye tudatában meglehetősen takarékosan futballozott, igaz Mbappé a hajrában még így is megszerezhette volna a győzelmet, de nem használta ki a helyzetét.

A Liverpool Budapesten jutott tovább

Ahogy az első meccset, a visszavágót is Budapest rendezte meg a Lipcse és a Liverpool összecsapásán. Amikor a németek voltak a pályaválasztók, 2-0-ra kikaptak, de ez a párharc is kínált izgalmakat, mert az angolok a bajnokságban szenvednek, a hétvégén sorrendben hatodszor kaptak ki, és a hat meccsen mindössze egy gólt rúgtak.

A BL-légkör azonban jó hatással van Jürgen Klopp csapatára, már az első félidőben több nagy helyzetet is kialakítottak, de egytől-egyig kimaradtak. Szalah a saját térfeléről startolt Thiago előrevágott labdájára a 24. percben, a védők loholtak utána, Gulácsi kivárt, és jól tette, az egyiptomi csatár nem tudta elrúgni mellette a labdát. A magyar kapus Jota fejesénél és lövésénél is a helyén volt. A 28. percben Mané futtatta Alexander Arnoldot a szélen, aki azonnal középre adott, de Szalah elől Upamecano szögletre mentett. Az első félidő 46. percében jártunk, amikor Upamecano messze nem volt ennyire határozott, előbb Szalah elé tolta a labdát, majd a következő érintésénél a portugál Jotát hozta helyzete, aki 6 méterről lőtt, de az oldalhálóba vágta a labdát.

A 71. percben Mané-Jota volt a labda útja, majd a portugál észrevette az őt kísérő Szalahot, aki átvette a labdát, és 14 méterről a bal alsó sarokba gurította. Három perc múlva Mané volt eredményes, a csereként beálló Origi centerezését szép mozdulattal helyezte a kapuba, ezzel pedig végleg eldőlt minden kérdés.

Az első meccshez hasonlóan, most is pár perc leforgása alatt döntötte el a meccset a Liverpool, és most is ugyanaz volt a gólszerzők sorrendje. A tavalyi elődöntős Lipcse koncentrálhat a bajnokságra, hogy ledolgozza két pontos hátrányát a Bayern Münchennel szemben.

PSG – Barcelona 1-1 (összesítésben 5-2)
Liverpool – Leipzig 2-0 (összesítésben 4-0)