MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Keresztül-kasul Európán, egy bérlettel

Keresztül-kasul Európán, egy bérlettel

roadster.hu / Szilvási-Kassai Eszter

Az Interrail bérlet arra csábít, hogy Európa legszebb vonatútjain haladjunk végig.

Az Interrail bérlet lehetővé teszi az európai utazók számára, hogy meghatározott időn keresztül vonattal és komppal utazzanak a kontinensen. A bérletet a kontinens harminchárom országában lehet használni és több mint negyvenezer úti célt lehet elérni általa.

Interrail kifejezetten a görög szigetekre szánt bérlete lehetővé teszi az utazóknak, hogy egy hónapon belül akár ötvenhárom görög szigetet is bejárjanak, mindemellett kedvezményesen vehetnek jegyet számos turisztikai látványossághoz, olcsóbban kölcsönözhetnek kerékpárt, kedvezőbb áron vehetnek részt buszos utazásokon, némely esetben pedig a szálláshoz is alacsonyabb áron tudnak hozzájutni.

Ráadásul míg korábban a jegyek papíralapúak voltak, most már okostelefonunkon is tárolhatjuk, hogy aztán gyorsvonatokon vagy hálókocsis utazások során használjuk.

Az Interrail bérlet ára számos tényezőtől függ, beleértve azt is, hogy hány évesek vagyunk vagy, hogy hány napot szeretnénk utazni. A MÁV tájékoztatása szerint az általános felnőtt bérletek tizenöt napra 465 euróba (kb. 180 ezer forintba) kerülnek, ha három hónapra váltjuk meg a bérletünket, 947 eurót (kb. 366 ezer forintot) kell fizetnünk, de gyermekek és nyugdíjasok esetében kedvezményes áron lehet hozzájutni.

A bérlet mellé helyfoglalási díjat kell fizetnünk Franciaországban, Olaszországban, Portugáliában, Spanyolországban és Svédországban, valamint az Eurostar járatain London és az Európai Unió között.

A vonatos utazás aranykorát éli és népszerűsége folyamatosan nő, ezért egyre több szolgáltatás segíti az utazókat. Elkészült például egy térkép, ami megmutatja, hogyan utazhatjuk keresztül-kasul Európát hálókocsis vonattal, több ország pedig ingyenes vonatjegyekkel kívánja fellendíteni a turizmusát.

(Forrás: Lonely Planet, fotók: Getty)