MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Játék helyett véletlenül óriásdínót rendelt

Játék helyett véletlenül óriásdínót rendelt

nlc.hu

A kisfiú azt kérte édesapjától, hogy vegye meg neki a létező legnagyobb carnotaurust.

Számos történetet ismerünk azzal kapcsolatban, hogy valaki rendelt valamit az interneten, ami aztán a vártnál végül kisebb/nagyobb méretben érkezett meg. Ám ezen belül is létezik a sokkoló kategória.

Legutóbb egy apuka esett hanyatt a döbbenettől, amikor kiderült, hogy a kisfiának rendelt játék dinoszauruszfigura valójában hatalmas. Olyannyira, hogy csak egy óriási daru segítségével lehetett beszállítani a kertbe.

Az apuka ezer fontot, vagyis majdnem 400 ezer forintot költött a hatalmas teremtényre, amit 4 éves kisfia, Theo kívánságára vásárolt. Arra számítottak, hogy a „játék” a szokásosnál nagyobb lesz, de ilyen gigantikus méretre előzetesen egy pillanatig sem gondoltak. Egészen addig, míg a szállító cég nem közölte velük, hogy a rendelt termék nem fér bele a teherautóba.

Theo mindig is nagy rajongója volt a dinoszauruszoknak, ezért azt kérte édesapjától, hogy vegye meg neki a létező legnagyobb carnotaurust. A kívánság nem is bizonyult annyira teljesíthetetlennek, mert a szomszédos Jersey-szigetén található vidámpark épp kiárusított néhány dinoszauruszszobrot a saját készletéből.

Sikerült is megrendelni a dinót, amiről csak egy kis kép állt rendelkezésre, további információk nem, amelyek alapján viszonylag nehéz volt megítélni a szobor méretét. A valós, 5 méteres magassággal végül akkor szembesültek, amikor megérkezett a daru a „játékkal”. Az 5-ször 2,3 méteres dinót jobb híján a kertbe helyezték el a szállítók január közepén, miután majdnem egy hónapig vártak rá.

Az apuka elmondta, viszonylag nehéz volt elmagyarázni a szomszédoknak, hogy mi ez az egész, Theo viszont nagyon boldog volt, amikor meglátta az új jövevényt a kertben, amikor hazaért az iskolából.