MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Így alakul át a Suzuki Ignis

Így alakul át a Suzuki Ignis

totalcar.hu

Az Ignis az idén lesz négy éves, így eljött a modellfrissítés ideje.

A változtatások nem tűnnek mélyrehatónak, viszont felismerni nem lesz nehéz a frissítés utáni változatot.

A legfeltűnőbb átalakítás a hűtőrácsot érinti: az egyszerű vízszintes osztás helyett négy U alakú krómszínű elem osztja meg a jelvény és a fényszórók közti részt, ami ugyan egy kicsit zsúfolt hatást kelt, viszont hasonló jellegű változtatás, mint amit a Vitara orrán végeztek el két éve.

Ezen felül az autó hátulja változik még látványosabban: itt eltűnik a lökhárítóból a fekete betét, és a lámpák színezése is változik. Belül érdekes módon minimális eltérés látszik a kifutó változathoz képest, talán néhány új kárpit-mintázat lehet más, mint eddig.

A műszaki részletekről egyelőre keveset tudunk, bár úgy néz ki, Japánban eltűnik a sima benzines változat, és már csak enyhe hibrid hajtással lesz elérhető az 1,2 literes négyhengeres szívómotor.

A változásokat valószínűleg még az idén bevezetik Európában is.