MENÜ
2024. július 23.
Lenke
Hetvennégyévig úgy gondolták, hogy a sör sohasem lesz gyógyszer

Hetvennégyévig úgy gondolták, hogy a sör sohasem lesz gyógyszer

telex.hu / Fehér János

Izlandon egyszer dacból betiltották a sört, aztán így maradtak.

Az izlandiak egyszer annyira megharaudtak az őket megnyomorító dánokra, hogy a sörfogyasztást is betiltották, aztán 74 évre úgy maradtak, miközben töményeket és borokat vígan és törvényesen is lecsorgathattak a torkukon.

Nagy napra virradt 1989. március 1-jén Izland, 74 év után újra legálisan vehettek sört az országban. Nem nagy meglepetésre a 300 ezres országban jó sokan nekivadultan kezdték nyakalni a sört, és még a televízióban is közvetítést adtak az önfeledt ivászatokról. Március 1. azóta is a Sör napja Izlandban. De hogy jutottak ideáig, hogy egy alacsony alkoholtartalmúra súlyosabb tilalmat róttak ki, mint például az amerikaiak a whiskye?

Erről egyrészt a dánok tehetnek. A 20. század elején Dánia a saját fennhatósága alatt akarta tudni Izlandot. Az izlandiak tudatában pedig a sörfogyasztás összekapcsolódott a dán életformával, amitől még ha kellemesnek is tűnhetett, jobb volt távol maradni egy hazafinak.

„A dánok ebben az időben évente nyolcszor annyi alkoholt ittak, mint az izlandiak, így a sör nem volt egy patrióta választás” – idézte a BBC Stefan Palsson (sör)történészt.

Nem sokkal később a függetlenségi mozgalmak és a mértékletességre intő szervezetek egymásra találtak, és 1912-ben végül népszavazást írtak ki az alkohol betiltásáról. Innen nézve meglepetésre az igenek győztek, 60 százalékos volt a támogatottsága, pedig a nők nem is szavazhattak, így hivatalosan 1915-től betiltották az alkoholok gyártását és forgalmazását. A 20. század elején azért ez nem volt példa nélküli, több országban erősek voltak a józanságot hirdető mozgalmak.

Ezek után természetesen az történt, amire mindenki számított. Virágozni kezdett az alkoholcsempészet, gombamód szaporodtak a házi sörfőzdék, felsőbb körökben pedig a korrupció kenőanyaga lett az alkohol. Hirtelen a szobafestők is rájöttek, hogy az ecseteik tisztításához a legjobb szer az alkohol, és nyilván csakis oldószerként rengeteget rendeltek belőle.

„Orvosok gyógyszerként kezdték felírni az alkoholt, óriási mennyiségben, többé kevésbé mindenre ez volt a gyógyír. A rossz idegekre bort írtak fel, a szívre konyakot” – mondta Palsson. A sör viszont nem került rá a receptekre, mert egy főorvos kinyilatkoztatása szerint az sohasem válhat gyógyszerré.

A teljes tilalom csak néhány évig volt érvényben, politikai lavírozások kezdték feloldani a szigorú törvényt. Spanyolország kezdett azzal fenyegetőzni, hogy leállítják az izlandi sózott tőkehal importját, ha Izland nem vásárol tőle bort. Izland meghajolt, hiszen a legnagyobb bevételeket hozó árucikke veszíthetett el egy nagy piacot. 1921-től így aztán a Spanyolországból és Portugáliából származó vörös- és rozéborokat is lehetett törvényesen fogyasztani.

Az alkoholtilalom világszerte divatját élte néhány évig, de aztán szépen elsorvadtak ezek a törekvések, végül 1933-ban Izlandon is úgy döntöttek, hogy jobb legalizálni az italokat. Kivéve a sört. Egy külön szabály szerint sörből csak 2,25 százalékosnál alacsonyabb alkoholtartamút lehetett forgalmazni. Egy átlagos sör 4 százaléknál kezdődik, szóval ez a kategória egy sörivónak biztosan nem vonzó. A határt azért itt húzták meg, mert attól féltek, hogy a bornál és égetett szeszeknél jóval olcsóbb sörre túl sokan mennek majd rá, aminek az eredménye egy alkoholizmusban szenvedő nemzet lesz. És persze még mindig Izlandon settenkedtek a sörissza dánok is, fúj. Amíg nem volt rendes sör, addig az dívott, hogy a gyenge főzetet egy helyi töménnyel, köménnyel ízesített vodkaszerű itallal, a brennivinnel ütötték fel.

A sörfelszabadítási kedv az 1970-es évektől kapott új lendületet. Az izlandiak számára kezdett kinyílni a világ, egyre többen ugrottak át Angliába is, ahol a pubok világa, a futballmeccsekhez társuló sörözések vágyat keltettek. A sörszabadsághoz egy per is lendületet adott, 1979-ben David Scheving Thorsteinsson tette szóvá, hogy miért van az, hogy amíg pilóták, stewardessek és külföldi turisták vámmentesen hozhatnak be söröket, addig egy átlag izlanditól elkobozzák a palackokat. Ügyét felkapta egy parlamenti képviselő is, akinek 1980-ban át is ment az izlandiaknak egyenlő jogokat biztosító törvényjavaslata.

Ezután szinte kinézték maguk közül azokat az izlandiakat, aki a repülőteret úgy hagyták el, hogy nem vettek hat liter import sört, vagy nyolc liter helyit – utóbbit ugyan Izlandon főzték, de csak a reptéren lehetett árulni. Aki nem volt sörös, az a reptéri sört családtagoknak, barátoknak, kollégáknak adta tovább.

A sör legalizálása egyre inkább elodázhatatlanná vált, és végül nagy közönséget vonzó parlamenti vitanapok után 1988-ban szabadították fel a sört Izlandon, és aztán 1989. március 1-től már nem kellett kijárni a reptérre sörért. A döntés józan gondolkodás – már ha lehet ilyet mondani sör esetén – után született meg, a sörforgalmazástól évi egymilliárd korona adóbevételt reméltek.

Az első nap mindenesetre jól belehúztak az izlandiak, a főváros Reykjavík mind a négy bárja tömve volt, és több mint 340 ezer doboz sört adtak el az akkor még monopóliummal rendelkező Vinbudin üzleteiben. Izland lakossága ekkor 260 ezer volt, szóval mindenkire jutott legalább 1,3 doboz sör.