MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Hasmenéssel is jelentkezhet a koronavírus

Hasmenéssel is jelentkezhet a koronavírus

hvg.hu

Egy tanulmány szerint nemcsak légúti, hanem emésztőszervi tünetekkel is jelentkezhet a koronavírus-fertőzés.

A kutatást kínai szakértők végezték a járvány forrásának tartott kínai városban, Vuhanban. Elemzésük szerint az ott vizsgált páciensek közel fele ilyen tüneteket is mutatott, sőt ezek voltak a fő panaszaik.

Az is kiderült, hogy az ilyen módon jelentkező fertőzésnél kisebb a gyógyulási arány.

A kínai szakértők ennek alapján azt javasolják, hogy módosítsák a koronavírus-észlelési eljárást, és emeljék meg a gyanú indexét a hasmenéses esetekben, még mielőtt tüdőpanaszok is megjelennek.