Mi volt a titka a világ legidősebb emberének?
„Az volt a célunk, hogy az ő esetéből tanulva másoknak is segítsünk.”
A világ legidősebbjeként ismert María Branyas Morera titka nem csodaszer, hanem fiatalos bélflóra, kedvező laborértékek és sok-sok kapcsolódás – és mindezt a tudomány is megerősíti.
Spanyol kutatók a génjeitől a bélflórájáig mindent feltérképeztek, hogy megértsék, mi védte meg a 117 éves nőt a tipikus időskori betegségektől.
Kiderült, hogy az asszony telomerjei rendkívül rövidek voltak – ez önmagában az öregedés jele –, mégsem alakult ki a szervezetében rák, demencia vagy cukorbetegség. Sőt, epigenetikai „órája” alapján biológiailag 10–15 évvel fiatalabb volt a tényleges koránál. A genomban ritka variánsok sorát találták, amelyek a szív- és agyműködéshez, valamint az immunrendszerhez köthetők.
Külön érdekes, hogy a bélmikrobiom meglepően „fiatalos” képet mutatott – többek között bőven akadtak benne gyulladáscsökkentő hatású Bifidobacteriumok. María anyagcseréje és vérzsírértékei kedvezőek voltak, ami egyszerű, következetes életmóddal társult: rostban gazdag étrend, napi joghurt és sok társas kapcsolat.
„Az volt a célunk, hogy az ő esetéből tanulva másoknak is segítsünk” – mondta Manel Esteller, a Barcelonai Egyetem kutatója.
Branyas szerényen így fogalmazott, amikor egy egész világ a korát csodálta: „Az egyetlen érdemem, hogy élek.”
Ez a történet nem csodarecept: egyetlen ember adatai alapján nem írhatjuk át a biológiát. De az üzenet bivalyerős és félreérthetetlen: az öregedésnek és a betegségnek nem kell kéz a kézben járnia, és okosan célzott beavatkozásokkal a hosszú – és ami talán fontosabb – egészséges élet is elérhető lehet.
(Kép: María Branyas Morera – a képen a tudós Manel Estellerrel – egy tanulmányban vett részt, hogy a kutatók jobban megértsék rendkívüli hosszú élettartamának okait, forrás: Manel Esteller)