Tam_Bau
MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Gyorsan felépül, ráadásul munkásbrigád sem kell

Gyorsan felépül, ráadásul munkásbrigád sem kell

portfolio.hu

A készházak megfelelő feltételek mellett akár 2-3 hónap alatt elkészülhetnek.

A hosszú otthon töltött idő valószínűleg sokak számára hozott változást abban, hogy milyen környezetben szeretnének lakni. Egyre többen vágynak egy csendesebb, a városközponttól távolabbi helyre, ami ráadásul beleilleszkedik a sok munkahely által hosszú távon is fenntartott home office jelenségébe. Egy másik népszerű alternatíva, hogy meghagyják a városi életformát, de menekülőútvonalként egy nyaralót vásárolnak, vagy építenek vízpart mellett, erdőszélen, vagy akár a szimpatikusabb falvak egyikében. A nyaralókínálatot nézegetve feltűnhet, hogy sok, ezek közül nem hagyományos téglaház, hanem fa-, vagy acélszerkezettel (pl. konténerház) rendelkezik. Utánajártunk, hogy mire számíthat az, aki ilyen nyaralót vesz, vagy épít fel magának. Lazításként pedig mutatunk pár Budapesthez közeli helyszínt, ahol már régóta élvezhetik nyaralóikból, faházaikból a tulajdonosok a közvetlen vízparti környezet élményét.

Sok nyaralóra igaz, hogy nem hagyományosan, téglából építették fel őket, hanem valamilyen könnyűszerkezetes megoldást választottak az építtetői. A legfőbb érv a gyorsabb és egyszerűbb kivitelezés lehet, illetve, a megfelelő technológiák mellett a környezetkímélőbb fenntartás sem másodlagos. De vajon mi minden lehet tudni a nem téglából épült házakról?

Mennyi? 2-3 hónapos kivitelezés

A készházak statikai vázszerkezete készülhet fa vagy tűzihorganyzott acélszerkezetből, illetve lehetnek helyszínen szerelt vagy előre gyártott szerkezetűek. Egyre nagyobb számban gyártanak moduláris épületeket, vagyis olyanokat, amik nem igényelnek helyszíni munkát, így a kivitelezői munkásbrigád miatt sem kell aggódni.

Kárpáti József az ÉVOSZ-MAKÉSZ Környezettudatos és Szerelt Technológiás szakmai tagozat elnökét kérdeztük az itthon is elérhető készház-építési formákról és ezek tulajdonságairól. Mint mondta, a kivitelezés szempontjából helyszíni szerelésűt, vagy nagyelemes technológiát szokás megkülönböztetni, ahol a falak, födémek gyárban készülnek, illetve vannak már moduláris kivitelezések is, ahol házrészek kerülnek kiszállításra.

A készházak megfelelő feltételek mellett akár 2-3 hónap alatt elkészülhetnek, szemben egy téglaházzal, ahol inkább az egy év építési idő a reális. Azt is fontos kiemelni, hogy a készházak hidegben is épülhetnek, mivel szerelt technológiát alkalmaznak, szemben más vizes módszer alkalmazásával.

Kárpáti József arról is beszámolt, hogy anyaghasználat szempontjából fa és fémvázas technológiáját lehet megkülönböztetni. A legnépszerűbb a helyszíni szerelésű favázas kivitelezés, ezek a legnagyobb számban Budapesten és a nagyvárosokban, ezen belül is a Dunántúlon népszerűbbek.

Akár nyaraló, akár állandó otthon, a hőtartás is lényeges szempont

Sokszor előkerül a házak hőtároló képessége is kérdésként. Hőszigeteltség szempontjából a régebbi és az újonnan épült készházak között nagy lehet a különbség, az új technológiák kapcsán viszont Kárpáti József elmondta, hogy:

A hőtartásban nem rosszabbak, mint a mai habosított falazó elemek, már nem is hivatkoznak erre a technológia ellenzői. A különbség a tégla és a készházak között, hogy a könnyűszerkezetes épületek 30-40 centiméteres falvastagsága teljes keresztmetszetben hőszigetelésből áll, így azonos falvastagság mellett akár kétszer jobb hőszigetelési értéket biztosíthatnak.

Tévhitek

Sokan akkor választják ezt a technológiát, ha olyan helyen építkeznek, ahol az építési szabályok csak alacsony beépíthetőséget engedélyeznek. A téglaház helyett egy készház jó alternatívának tűnhet, azonban az építési szabályozás ugyanúgy érvényes a tégla, fa, vagy acélszerkezetű építményekre is. Enyhítő feltétel a beépíthetőség szempontjából olyan mobilépítményekre szokott vonatkozni, amelyek bármikor elbonthatók, vagy elvihetők az adott telekről, vagyis például a földhöz nem rögzített mobilházak, vagy akár egy lakókocsi.

JOGILAG UGYANAZ AZ ELJÁRÁS, A KÉSZ-, ÉS A TÉGLA HÁZAKNÁL, AZ ELŐNY AZ LEHET, HOGY VANNAK OLYAN ELEMEK, AHOL VÉKONYABB SZERKEZETTEL IS LEHET A KÖVETELMÉNYEKET TELJESÍTENI, ÍGY TÖBB HASZNOS FELÜLET ALAKULHAT KI.

Mennyiből épül fel most egy készház?

Kárpáti József azoknak a kivitelezőknek az árairól számolt be, melyek MAKÉSZ védjeggyel rendelkeznek: „Egy energiatakarékos családi ház hasznos felületre számolva 350-480 ezer forint közötti négyzetméteráron kerül megépítésre. A kiemelten energiatakarékos felület hűtés-fűtéssel, hőszivattyúval, napelemmel működő, prémium anyagokkal épülő készházak esetében a jelenlegi 5%-os áfával kalkulálva, 550-650 ezer forint/négyzetméter árat is elérhetik. Összehasonlítva a téglaházakkal, mivel a különbség csak a falazat árában van, a készházak előnye nem feltétlenül az árban jelentkezik, hanem inkább a működtetési költségekben, a méret pontosságban.”