Tam_Bau
MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Elszálló árak és a lakásbiztosítás

Elszálló árak és a lakásbiztosítás

napi.hu • fotó: aegondirekt.hu

Figyelmeztetést adtak ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek.

Az elszálló alapanyagárak miatt rohamosan emelkedik a lakóingatlanok újjáépítési értéke, amit azonban a lakásbiztosítások feltételei még az éves indexálás mellett is csak nehézkesen követnek. Biztosítási eseménynél ez kellemetlen meglepetéssel járhat - figyelmeztet a Netrisk.

AKSH adatai szerint az elmúlt években az építőipari árindex jelentősen felülmúlta az inflációt: míg az utóbbi kumulált értéke az elmúlt öt évben 18 százalék körül alakult, az építőiparban tapasztalt átlagos drágulás megközelítette a 60 százalékot. Az építőanyagok idén tapasztalt, állami szabályozói beavatkozást is igénylő drágulási hulláma pedig mindennél aktuálisabbá tette a meglévő lakásbiztosítások felülvizsgálatát.

A Netrisk.hu felmérésében közel 4500 lakásbiztosítási szerződéssel rendelkező személy vett részt, közülük 55 százaléknyian minimum hároméves szerződéssel rendelkeznek, az 5 évnél korábban megkötött szerződések aránya is meghaladja a 38 százalékot. Esetükben áll fenn elsősorban a veszélye annak, hogy az érvényes biztosításuk értéke nem fedezi az ingatlan teljes újjáépítési értékét. Akik nem váltottak legalább három éve, azoknak csupán 14 százaléka nézett utána, találhat-e a valós élethelyzetének megfelelő biztosítást. Ami, ha talán díjban nem is, de szolgáltatásban mindenképpen kedvezőbb feltételeket nyújt számára.

„Három éve még elegendő volt négyzetméterenként 300 ezer forint körüli összeggel kalkulálni egy átlagos ház újjáépítési költségét. Ma már ez az összeg a 450 ezer forintos szintnél jár – mutat rá Cseh Anett, a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője. – Bár a biztosítók évről évre felajánlják ügyfeleiknek az indexálást, vagyis a biztosítási összegek és a hozzájuk tartozó díjak emelését, az alkalmazott szorzó általában elmaradt az építőipari árak változásának mostanában tapasztalt mértékétől.”

A felmérés tanúsága szerint a lakásbiztosítással rendelkezők közel háromnegyede él az indexálás lehetőségével: 53 százaléknyian évente elfogadják az emelés mértékét, 21 százaléknyian azonban csupán esetenként teszik ezt.

Az alulbiztosítottság nem csupán az ingatlan teljes megsemmisülése esetén jelent problémát. Amennyiben a biztosító a kárkifizetés előtt észleli, hogy az adott ingatlan biztosításának értéke elmarad az újjáépítés értékétől, egyes kisebb káresemények esetén is csupán a valós kár arányos részét fogja megtéríteni.

A felújítás is okozhat alulbiztosítottságot

A vezető biztosításközvetítő portál felmérésében 10-ből csaknem hatan válaszolták azt, hogy legutóbbi biztosításkötésük óta történt változás az ingatlanban. A változás csaknem felerészben (49 százalék) az ingóságban történt (új, értékes bútorok vagy elektronikai eszközök beszerzése), az esetek 42 százaléka lakásfelújítás volt, a fennmaradó 9 százalékban hozzáépítés, tetőtérbeépítés vagy egyéb más értéknövelő beavatkozás történt. Ezek a lépések mind jelentősen befolyásolták az ingatlan összértékét, ám az érintetteknek csupán 55 százaléka igazította ehhez biztosítási feltételeit.

„A megkérdezetteknek 62 százaléka volt tisztában azzal, hogy a lakásbiztosítási szerződések lecserélésére évente van lehetőség, azokat a biztosítás megkötésének évfordulója előtt legalább 30 nappal lehet felmondani. A piacon immár hét minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (MFO) is elérhető, amelyek számos kötelező ügyfélbarát feltétele közül az egyik, hogy a szerződésváltásra esetükben nem csupán évente, de negyedévente is lehetőség van” – tette hozzá a Netrisk.hu szakértője.