MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Csillagászati áron kelt el

Csillagászati áron kelt el

hvg.hu

A kizárólag villanyautóként készülő új Hummerről tavaly októberben hullt le a lepel.

Most gazdára talált belőle az első példány. A fehér fényezésű autó a Barret Jackson Auction House jótékonysági árverésén kelt el, tulajdonosa nem kevesebb mint 2,5 millió dollárt, vagyis átszámítva mintegy 770 millió forintot fizetett érte.

A fejlett önvezetésre képes, pickupként feltámasztott új Hummer teteőelemei kivehetők, és bár a szélvédő egyes Jeepektől eltérően nem hajtható le, a hátsó ablak elektromosan leereszthető.

Az alapáron 35 colos Goodyear Wrangler All Territory MT terepgumikon gördülő újdonság 45 centiméter magas tárgyakon is át tud hajtani és a 60 centiméter mély víz sem okoz gondot számára. Felár ellenében pedig még komolyabb, 37 colos terepgumik is rendelhetők rá.

A három villanymotor összteljesítménye eléri az 1000 lóerőt, ami mintegy 3 másodperces 0–100-as sprintet tesz lehetővé.

A négykerék-hajtású és négykerék-kormányzású, adaptív légrugós Hummer EV hatótávolsága eléri az 560 kilométert, 350 kW-os töltővel pedig 10 perc alatt 160 kilométer hatótáv nyerhető.

Elsőként a jól felszerelt Edition 1 változat jelenik meg a kereskedelmi forgalomban 112 595 dolláros (34,7 millió forintos) áron.

2022-ben érkezik a 800 lóerős és 480 kilométeres hatótávú, 99 995 dolláros változat, amit 2023-ban követ a már csak két motoros, 625 lóerős és 480 kilométeres hatótávolságú, 89 995 dolláros verzió. Az alapmodell csak 2024-ben fog debütálni: ez a 400 kilométeres hatótávú változat 79 995 dollárba fog kerülni.