MENÜ
2024. árpilis 18.
Andrea, Ilma
„Csak egy őrült festhette” – maga a művész írta rá

„Csak egy őrült festhette” – maga a művész írta rá

telex.hu

A kép bemutatása után Munch mentális állapota nyilvános találgatások tárgya volt.

Maga a művész írta rá a világ egyik leghíresebb festményére, hogy azt „csak egy őrült festhette” – írja a BBC Edvard Munch A sikoly című képének legfrissebb vizsgálataira hivatkozva.

A világhírű A sikoly (vagy németül A természet sikolya) valójában nem egyetlen festmény, hanem egy képsorozat, melyet Munch 1893 és 1910 közt készített. Az egyik 1983-ban készült kép bal felső sarkában alig kivehetően, ceruzával felírva szerepel a fenti mondat, és a művészettörténészeket már jó ideje foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon Munch írta ezt rá a saját képére, vagy egy későbbi rongálásról lehet szó.

A Norvég Nemzeti Művészeti, Építészeti és Formatervezési Múzeum szakértői most elemezték a kézírást, és azt a festő leveleivel és naplóival összevetve állapították meg, hogy a felirat „minden kétséget kizáróan” Munchtól származik. Mai Britt Guleng, a norvég múzeum kurátora a BBC-nek azt mondta, a kézírás egyezésén túl a kép 1895-ös első bemutatásának körülményei is, a kép ugyanis erős kritikát váltott ki a kortárs közönségből, a bemutatása után Munch mentális állapota nyilvános találgatások tárgya volt.

A művészt ezek a reakciók a naplói tanúsága szerint megviselték. A szakértők elemzése szerint olyannyira, hogy emiatt rá is írta azt, hogy „csak egy őrült ember festhette”.

Munch családját egyébként nem kímélték sem a tragédiák, sem a mentális betegségek. Az ajnya, Laura Cathrine Munch tuberkulózisban halt meg, amikor Edvard 5 éves volt, 14 éves korában pedig a családja elvesztette az egyik nővérét is. Az orvos apja, Christian Munch már a felesége halála után is szorongásrohamokban szenvedett, a lánya halála után pedig súlyosbodott az állapota. A művész másik nővérét felnőttként bipoláris zavarral diagnosztizálták.

Edvard Munch, aki 1908-ban egy idegösszeroppanás miatt maga is egy pszichiátriai klinikára került, naplóiban arról írt, hogy amióta csak az eszét tudja, szorongástól szenvedett, ezt próbálta meg a művészetében kifejezni:

„Enélkül a szorongás és betegség nélkül olyan lettem volna, mint egy kormánylapát nélküli hajó”

A ceruzás felirattal ellátott A sikoly Munch számos más művével együtt várhatóan 2022-től lesz megtekinthető a Norvég Nemzeti Múzeumban