MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Budapesti Köztársaság polgárait nem zavarná ha az EU-ban nettó befizetők lennénk

Budapesti Köztársaság polgárait nem zavarná ha az EU-ban nettó befizetők lennénk

facebook/Dr. Mérő László

„Kit zavar és kit nem, ha nem mi kapunk az EU-tól, hanem inkább mi adunk neki."

„Ígértem, hogy valamikor majd külön írok arról, hogy miért ennyire durván más Budapest, ahol 17-1-re nyert az ellenzék, mint az ország többi része, ahol 86-2-re nyert a Fidesz. Aztán megjelent itt a Facebookon Budapesti Köztársaság oldal https://www.facebook.com/BudapestRepublic, és most már egyetlen példával ki tudom fejezni a lényeget egy hosszú, bonyolult eszmefuttatás helyett.

Budapest egy főre jutó GDP-je az EU átlagának úgy 130-150 százaléka lehet, miközben a teljes ország GDP-je az EU-átlag 60-70%-a körül lehet, és ebben már Budapest is benne van. Sokféle számot látni, de akármelyik is az igazság, a Budapesti Köztársaság az EU-n belül vastagon nettó befizető lenne, miközben Magyarország vastagon nettó kedvezményezett. Az számít a Budapesti Köztársaság polgárának, akit nem zavarna, ha az EU-ban nettó befizetők lennénk. Emellett lakhat akárhol, szavazhat akármelyik pártra, akár a Fideszre is. Budapesten többségben vannak, akik ilyen értelemben budapestiek, az országban erős kisebbségben. Ezért ennyire más Budapest.

Igaz, az EU még mindig sokkal kevesebb befizetést igényelne a Budapesti Köztársaságtól, mint amennyit Magyarország jelenlegi kormánya a standard adókon felül elvon Budapesttől. Ez azonban már csak kicsit árnyalja a képet, a lényeg az, hogy kit zavar és kit nem, ha nem mi kapunk az EU-tól, hanem inkább mi adunk neki. Újraválasztott miniszterelnökünkben a legjobban az zavar, hogy ő ebbe belebetegedne, miközben én öntudatos budapestiként kifejezetten büszke lennék rá.”