MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
A világ legrégebbi ismert családfáját tárták fel

A világ legrégebbi ismert családfáját tárták fel

senior.hu, fotó: Newcastle University, daylimail.com

5700 éves csontokból rekonstruálták a valaha feltérképezett legősibb családfát.

Sikerült elkészíteni a világ legrégebbi családfáját egy 5700 éves, az egyesült-királyságbeli Cotswolds városa mellett feltárt sírkamrában talált emberi csontok vizsgálatával. Az analízis rámutatott, hogy az ott eltemetett emberek egy kiterjedt família 5 egymást követő generációjához tartoztak.

A sírban fekvők többsége 4 olyan asszony leszármazottja volt, akiknek mind ugyanattól a férfitól voltak gyerekeik. Azonban a nőket és a gyerekeket nem egy helyre temették, hanem az elsőgenerációs asszonyhoz fűződő rokonságuk alapján kerültek elhelyezésre. Mindez azt sugallja, hogy az első generációs nők társadalmilag jelentős helyet foglaltak el a közösség emlékezetében.

Kép: CORINIUM MUSEUM

A neolitikus sír két L alakú kamrát rejtett, az egyik északra, a másik dél felé nézett. A tanulmány egyik társszerzője, David Reich professzor volt az, aki az ősi DNS-ből levezette a nemzedékeket. Az ő ismertetése szerint két nő és mindegyik gyerek a déli kamrában voltak elhelyezve, hasonlóképpen az ő utódiak is, egészen az 5. nemzedékig. Ezzel szemben a másik két asszony és gyermekeik eredetileg az északi kamrába kerültek, de némelyeket közülük később áthelyeztek a délibe, vélhetően az északi járat beomlása után.

Dr. Chris Fowler a tanulmány vezető régésze szerint ez jelentőséggel bír, mivel feltételezi, hogy a neolitikus sírok építészeti kiosztása árulkodhat a rokonsági fokokról is.

A sír egy fontos időszakból maradt fenn, akkor, amikor a gazdálkodás elterjedt a brit területeken azon emberek közvetítésével, akiknek ősei ezer évekkel korábban Anatólia és az Égei-tenger vidékéről vándoroltak szét. A mostani vizsgálatok hozzájárulnak a kőkorszaki családi dinamika jobb megértéséhez és segíthetnek többet megtudni a kultúrájukról.

Miközben két kislány, akik még gyerekként meghaltak, elhelyezésre kerültek a sírban, a felnőtt lányok teljes hiánya azt jelzi, hogy ők egy másik kamrába kerülhettek, talán a férfi partnerek mellé vagy máshova.

„Ők hiányzó nők.” – fogalmaznak a szakértők. A kérdés az – mivel a nők és férfiak nagyjából azonos arányban születtek – hogy hol vannak ezek a nők. Ez egy rejtély, mert nem arról van szó, hogy a másik sírban fekszenek, hanem az egész közösségből hiányoznak. Elhamvasztották őket? Másképp hantolták el őket, mert csak olyan emberek kerülhettek ide, akik elértek egy bizonyos társadalmi státuszt?

Vannak arra utaló jelek is, hogy „mostohafiúkat” fogadtak be a családba, olyan fiúkat, akiknek az anyja a sírban nyugszik, de a biológiai apjuk nem, és akiknek az édesanyjuk az alapítóval rokon férfival is vállalt közös gyermeket.

Noha a sír vizsgálata alapján a poligínia (többnejűség) nyilvánvaló, az is egyértelmű, hogy a poliandria (többférjűség) is elterjedt volt. Azok a nők, akik ebben részt vettek, általában nem álltak rokoni kapcsolatban, viszont ha egy nő több férjet választott, utóbbiak közeli rokonok is lehettek.

Iñigo Olalde, a tanulmány vezető genetikusa elmondta, hogy a DNS kitűnő állapotban őrződött meg, ezért a mai modern technológiákkal ki tudták vonni és képesek voltak analizálni azt. Így tudták a tudósok a világ legidősebb családfáját rekonstruálni és analizálni, amelynek segítségével sikerült az ősi társadalom szerkezetéhez közelebb kerülni.

A tanulmány Nature tudományos folyóiratban került publikálásra.