A mai gyerekek életét gyakran percre pontosan szervezik a felnőttek, miközben egyre kevesebb idő jut a szabad játékra és az önálló felfedezésre. Egy ismert amerikai pszichológus szerint azok, akik az 1960-as és 1970-es években voltak gyerekek, még egészen más világban nőttek fel – és ennek máig érezhető hatásai vannak.

Gyerekkor: a pszichológus szerint valami fontosat veszítettünk el

„Menj ki játszani, és vacsorára gyere haza!” Sokak számára ez volt a gyerekkor egyik legjellemzőbb mondata. A szülők gyakran nem tudták pontosan, merre jár a gyerekük, a gyerekek pedig órákon át bicikliztek, fára másztak, bunkert építettek vagy a környéket fedezték fel. Ma ez sok családban elképzelhetetlennek tűnik.

A témával évek óta foglalkozik Peter Gray, a bostoni Boston College kutatója és professzora, aki számos tanulmányában vizsgálta a gyermekkori szabad játék szerepét.

Gray szerint a második világháború utáni évtizedekben a gyerekek jóval nagyobb önállóságot kaptak, mint ma. A hatvanas és hetvenes évek gyerekei gyakran felnőtt felügyelet nélkül játszottak, maguk oldották meg a konfliktusaikat, saját szabályokat alkottak, és már fiatal korban megtapasztalták a felelősségvállalást.

A pszichológus állítása szerint éppen ezek a hétköznapi tapasztalatok fejlesztették az önbizalmat, a problémamegoldó képességet és a lelki ellenálló képességet.

Gyerekkor: nem a nosztalgia beszél belőlünk

Gray nem azt állítja, hogy régen minden jobb volt. Arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent a gyerekek szabadon eltölthető ideje.

Gray egyik legismertebb tanulmánya a szabad játék és a mentális egészség kapcsolatát vizsgálta. Kutatásai szerint az 1950-es évektől kezdve fokozatosan nőtt a szervezett foglalkozások, a különórák és a folyamatos felnőtt felügyelet aránya, miközben visszaszorult az önálló játék. Ezzel párhuzamosan több országban emelkedni kezdett a gyermekkori szorongás, a depresszió és a stresszel összefüggő problémák előfordulása is.

Mitől volt más a hatvanas–hetvenes évek gyerekkora?

A mai értelemben vett „szabad tartás” akkoriban teljesen természetes volt. A gyerekek gyakran egyedül mentek iskolába, gyalog vagy kerékpárral közlekedtek, a szülők pedig sokszor csak estére várták őket haza. A konfliktusokat többnyire maguk rendezték el, és a játékok szabályait is saját maguk alakították ki.

A pszichológus szerint ezek a helyzetek folyamatos tanulási lehetőséget jelentettek. A gyerekek megtapasztalták a kudarcot, a kompromisszumot, a kockázatvállalást és az együttműködést is.

Mi változott meg?

A szakemberek több okot is említenek. Nőtt a szülői aggodalom, erősödött a biztonságra törekvés, egyre több lett a szervezett program, miközben a digitális eszközök is jelentős részt hasítanak ki a gyerekek szabadidejéből.

A mai gyerekek sokszor több felügyelet mellett nőnek fel, mint bármely korábbi generáció. Ez ugyan számos veszélytől megóvhatja őket, de a kutatók szerint bizonyos készségek fejlődését is lassíthatja.

Nem kell visszatérni az 1970-es évekhez

Peter Gray szerint nem az a cél, hogy a mai világban pontosan ugyanúgy neveljük a gyerekeket, mint ötven évvel ezelőtt.

Szerinte inkább arra érdemes figyelni, hogy a gyerekeknek legyen lehetőségük önálló döntéseket hozni, szabadon játszani, unatkozni, kísérletezni és hibázni. A kutató úgy véli, ezek azok a tapasztalatok, amelyekből a későbbi önállóság és lelki rugalmasság megszületik.

Talán ezért érzik sokan úgy, hogy a hatvanas és hetvenes évek gyerekkorában volt valami különleges. Nem feltétlenül azért, mert könnyebb volt az élet, hanem mert több lehetőség jutott arra, hogy a gyerekek valóban gyerekek lehessenek.

 

• gyermekkor
• pszichológia