MENÜ
2020. október 20.
Vendel
A magyarok fegyelmezettsége a szankcióktól függ

A magyarok fegyelmezettsége a szankcióktól függ

24.hu

„Csak azokat a szabályokat tartjuk be, amelyeknek a megszegését büntetik."

Muszáj bevezetni a szankciókat, mert a magyar csak azokat a szabályokat tartja be, amelyeknek a betartását ellenőrzik és a megszegését büntetik. Vagy még azokat se. Gondoljunk a közlekedési morálra – mondta Szlávik János infektológus főorvos a Figyelőnek adott interjújában. Szlávik szerint „csacsiság” az a mondás, hogy a magyarok nagyon fegyelmezettek, és ez is segített a karantén betartásában.

Otthon maradtak, mert megijedtek, mert kötelező volt, és mert nemigen volt hova menni a patikán és az élelmiszerbolton kívül.

Szlávik úgy látja, hogy a kis enyhülést drámai passzivitás és nemtörődömség követi.

Kétségbeesve látom, hogy egyre kevesebben hordják a maszkot. Pedig egyelőre tényleg nincs más eszközünk a vírus ellen, mint a maszk, a távolságtartás és a gyakori kézmosás – nyilatkozta Szlávik, aki arról is beszélt az interjúban, hogy amikor először látta a híreket a vírus kínai megjelenéséről, akkor azt gondolta, hogy ez is olyan lesz, mint a 2013-as járvány, amely szintén a távol-keleti országban jelent meg, de nem került ki onnan. Mindenkinek azt mondta, hogy a koronavírus ugyanilyen lesz, ehhez képest világjárvány lett belőle. És most már azt is tudja, hogy miért:

Amikor tavaly decemberben észlelték Kínában az első eseteket, akkor ez a kórokozó már itt volt: Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában. Amikor márciusban a világ rádöbbent, hogy pandémiáról van szó, addigra a vírusnak volt három-négy hónapja, hogy ezekben az országokban elképesztően elszaporodjon.