MENÜ
2020. május 28.
Emil, Csanád
A 35 év alattiak közel fele pénzügyi analfabéta

A 35 év alattiak közel fele pénzügyi analfabéta

player.hu

Egy magyar fintech startup forradalmasítja a világ fiataljainak pénzügyeit.

A 2008-as válság mindennél világosabban rámutatott, hogy égető szükség lenne a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztésére. Az elmúlt 12 évben azonban a pitagorasz-tételt nem szorították ki az iskolai tananyagból akár az adóbevallással, akár a befektetésekkel vagy hitelfelvétellel kapcsolatos ismeretek.

GLOBÁLISAN, ÍGY NÁLUNK IS A 35 ÉVNÉL FIATALABBAK MAJDNEM FELE PÉNZÜGYI ANALFABÉTA.

A Family Finances nevű fintech startup az Y és Z generáció elvárásaihoz igazodva design vezérelt digitális megoldásokkal teszik élvezetesebbé a pénzügyeket a fiatalok számára is. Öt akcelerátor program, 12 fős csapat és nemzetközi partnerek – ez a Family Finances hároméves mérlege. A startup alapítóival beszélgettünk indulásról és pénzügyi trendekről.

Startupot alapítani ma már szinte olyan, mint az alaptőke emelés előtt Kft.-t indítani, és gombamód jelennek meg, majd sokszor ugyanilyen gyorsan is tűnnek el az ígéretesnek mutatkozó kezdeményezések. A magyar jogszabályok korai fázisú vállalkozásként utalnak rájuk, de mi különbözteti meg a startupokat egy éppen most nyílt sarki kisbolttól? A fő különbséget a nagy növekedési potenciál és az ezt lehetővé tevő innovatív termék vagy üzleti modell jelenti. Az ötlet, az újdonság itt a lényeges, de hogy aztán valóban filmbe illő sikertörténet íródjon belőle, ennél sokkal többre van szükség. Az átgondolt stratégia, rugalmasság és megbízható, szakértői csapat még fontosabb is hosszú távon, mint a millió dolláros idea.

A 2017-ben alapított Family Finances-nél megvolt a jó ötlet, és több is, így lehet, hogy már több befektetési körön is túl vannak, nemzetközi partnerekkel dolgoznak együtt és már 12 főre bővült a csapat, vagyis bizonyították, hogy a kezdeti hype után is van annyi a cégben, hogy beváltsa a hozzá fűzött reményeket. A húszas éveik közepén járó közgazdászok, Muck Iván és Fodor Papp Gábor egy nemzetközi tanácsadó cégnél dolgozott fintech elemzői pozícióban, ahol lehetőségük nyílt a szektor alapos megismerésére. Iván testvére, Muck Ferenc/Feri a design csapatot vezeti, míg Horváth Dávid céget vezető fejlesztőként 2019 februárjától erősíti a Family Finances-t.

BÁRMILYEN JÓ IS LEGYEN EGY ÖTLET PAPÍRON, HA AZ NEM VALÓDI IGÉNYEKRE, PROBLÉMÁKRA REAGÁL, AKKOR NINCS LÉTJOGOSULTSÁGA,
idővel akkor is kiveti magából a piac, ha a befektetők talcsikaszámra tolják bele a pénzt. A Family Finances alapjai ezen a téren nagyon stabilak, mert szakmai megfigyelésekből kiindulva jutottak el az ötletig: „Felismertük, hogy a fiatalok bankolása egy kevéssé lefedett piac, valamint láttuk, hogy design vezérelt lakossági bankolási megoldások alig-alig fordulnak elő iparági szinten. Egy munka utáni beszélgetés alkalmával sokáig vitáztunk a Z generációs fiatalok pénzügyi ismereteinek súlyos hiányosságairól és az oktatási rendszer elmaradottságáról ezen a téren. Miután mi, valamint több kollégánk is különböző nonprofit szervezetekben, diákszervezetekben tevékenykedett, testközelből szembesültünk a probléma komolyságával és mélységeivel” – emlékeztett vissza a kezdetekre Muck Iván.

Az első mérföldkő az MKB FinTech Versenye volt, ahol a nyolc kiválasztott csapat egyikeként hat hónapig az MKB Fintechlab inkubátorában minden segítséget és szakmai támogatást megkaptak a vállalkozás üzleti alapjainak lefektetéséhez, azóta pedig stratégiai partnerként dolgoznak együtt a bankkal. Ezt követően további négy akcelerátor programban vettek részt, köztük a magyar Telenor, az OTP, továbbá a svájci F10, illetve a PwC varsói akcelerátor programjában. Tavaly májusban pedig a Széchényi Tőkealap-kezelő Zrt. 175 millió forintot fektetett a fintech startupba.

Bankszámla, bankkártya vagy hitel – mindenkinek köze van valamilyen úton-módon egy vagy több bankhoz, de ezt a viszonyt korántsem lehet boldognak vagy kielégítőnek nevezni a legtöbb esetben. Az emberek teherként élik meg a banki ügyek intézését, és az Y generáció tagjainak több mint fele nem gondolja úgy, hogy bankja különleges értékajánlattal rendelkezne más pénzintézetekhez képest, egyharmaduk pedig rövid időn belül szívesen bankot is váltana, ha egy kedvezőbb lehetőségre bukkanna – tudtuk meg a Family Finances-től. A bankszektor nem tudott lépést tartani a digitalizáció ütemével, később és lassabban csatlakozott be az internetbe, így az azonnali, néhány kattintással elérhető megoldásokhoz szokott fiatalok megszólítására sincsenek meg az eszközök. A felmérések szerint a fiatalok több mint 90%-a gyorsabb és egyszerűbb fizetési megoldásokat keres, és mindössze 5%-uk érzi úgy, hogy bankja tökéletesen megérti, kiszolgálja az igényeit, nem véletlenül válnak egyre népszerűbbé olyan újító, ún. challenger megoldások, mint a Revolut és az N26, de már a big tech szereplők is előálltak a saját fejlesztéseikkel, lásd ApplePay és GooglePay. Pedig a pénzügyek világa még sosem volt olyan összetett, mint most, 2008 pedig egyértelműen bizonyította, hova vezet, ha az emberek nincsenek tisztában a saját pénzügyeik alakulásával. Ahogy a Family Finances felhívja rá a figyelmet, a fiatalok pénzügyi tudatossága globálisan, így Magyarországon, rendkívül alacsony szinten mozog: a 35 évnél fiatalabbak majdnem fele napjainkig pénzügyi analfabéta a fejlett országokban is.

HOGYAN ÉRI EL EGY ALKALMAZÁS AZT, AMIRE AZ OKTATÁSNAK (LEGYEN AZ KÖZÉPISKOLAI VAGY FELSŐFOKÚ) EGYSZERŰEN NINCS SEMMILYEN ESZKÖZE,
felnőttként pedig csak nagyon nagy önfegyelmmel és elhatározással lehet elsajátítani? A pénzügyi tudatosságról beszélünk. A Family Finances alapgondolata, hogy ezt a tinédzserek pénzügyi szolgáltatásokba való korai bevonásával lehet a leghatékonyabban elérni, erre pedig egy saját terméket is kidolgoztak. „A RocketMoney a fiatalok bankolását, valamint a családi bankolást segítő alkalmazás, mely egy kaliforniai partnerünkkel, a GoSave-vel létrehozott közös értékajánlat részét képezi. Az alkalmazás a 12-18 éves korosztály számára biztosít egy zsebpénzkezelésre alkalmas felületet, hozzájárulva ahhoz, hogy biztonságosan és a pénzügyi tudatosság kialakítását elősegítve takarítsanak meg, kezeljenek és keressenek pénzt” – tudjuk meg az alapítóktól. Munkájuk során arra jutottak, hogy még a bankszámlával rendelkező fiatalok sem tudatosak, valamint úgy gondolják, hogy a pénzügyek csak a jövőben lesznek fontosak, ám szeretnének jobban bánni a pénzükkel, hatékonyabban spórolni és örömmel megismerkednének az alapvető pénzügyi fogalmakkal is. A rendszertelen bevételek (alkalomszerű zsebpénz) nem motiválják őket a hosszútávú megtakarításban, és a bankszámla ugyan nem, de a saját bevétel (diákmunka) attitűdformáló tényező.

A RocketMoney a cég hosszú távú terveinek fókuszában szerepel, míg a közeljövőben a Lippert Kft.-vel közösen létrehozott Flintre fókuszálnak. Ez az Y generációsokat célzó, end-to-end online lakossági hiteligénylésre alkalmas platform, amely képes a banki bírálati folyamatok végrehajtására mobil felületen, így a hiteligénylés gyorsan és egyszerűen, akár 20 perc alatt elvégezhető. A Flint könnyedén és gördülékenyen integrálható a hazai pénzintézetek infrastruktúrájába, ezért is ez a következő lépés a tervek között.

A DIGITÁLIS BENNSZÜLÖTTEK ESETÉBEN A VIZUÁLIS, KÉPI MEGJELENÍTÉS KULCS A KOMMUNIKÁCIÓBAN, A HATÁR A SZÓRAKOZÁS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ KÖZÖTT PEDIG ELMOSÓDIK.

Fontos látni, hogy a Family Finances nem közvetlenül a felhasználókat szólítja meg, hanem B2B üzleti modellben működik, így a bankoknak, pénzintézeteknek és más fintech startupoknak kínál digitális megoldásokat, hogy képesek legyenek a fiatalabb generáció tagjait is megszólítani, illetve megtartani ügyfélként. Sikerük egyik kulcsa, hogy a dobozos termékeiken túl projekt alapú, end-to-end szolgáltatást is nyújtanak, ami például a tradicionális pénzintézetek számára is könnyebben értelmezhető felállás. A gyors, rugalmas reakció lehetővé teszi, hogy kisebb volumenű projekteken át mutatkozzanak be egy-egy új partnernek, ami után ha minden jól megy, akkor hosszú távú együttműködések is kikerekedhetnek.

A végfelhasználói oldalon azonban mégiscsak a 12-30 éves lakossági banki ügyfelek állnak, így őket kell a lehető leghatékonyabban kiszolgálni. A Family Finances előnye a versenytársaihoz képest, hogy design vezérelt és a fiatalokat állítja a középpontba. Egyik széleskörű UX kutatásuk során arra jutottak, hogy a digitális bennszülöttek esetében a vizuális, képi megjelenítés kulcs a kommunikációban, a határ a szórakozás és kommunikáció között pedig elmosódik. Ezért a részért felel Muck Feri, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetemen megrendezett Képző UI Academy egyik vezetője. Emellett jelentős domain tudásukra alapozva, a felhasználói igények és a változó trendek ismeretében folyamatosan extenzív kutatással validálják és tesztelik ötleteiket.

Saját elmondásuk szerint a Family Finances ötletének kidolgozása során intenzíven hatott rájuk a világgazdasági, valamint a több százezer magyar családot sújtó devizahitel-válság, ezért megkérdeztük tőlük, ők hogyan látják a koronavírus-járvány pénzügyi következményeit: „A koronavírus kapcsán kialakult válsághelyzetben fontos, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük a szabályozásokat, a felmerülő akadályokat, valamint az újszerű piaci helyzetből adódó lehetőségeket is. A Family Finances szerencsés helyzetben van, hiszen az otthoni munkavégzés nem idegen az alapvető működésünktől, így nem okozott számunkra nehézséget a videokonferenciákra, telefonos megbeszélésekre való átállás sem.

A járvány pénzügyi szempontból sem gyakorol számottevően negatív hatást cégünkre, hiszen ügyfeleink stabil tőkével rendelkező fintech startupok, valamint olyan pénzintézetek, amelyek számára ebben a helyzetben is bízunk benne, hogy a számukra szükséges termékeket és szolgáltatásokat tudjuk nyújtani. Természetesen kalkulálnunk kell az innovatív projektek számának csökkenésével, ám bízunk abban, hogy a fintech iparágat és munkakörünket közvetlenül kevéssé érinti a jelenlegi helyzet.”