MENÜ
2020. június 3.
Klotild

Ellentétesen fordította a menekült vallomását, bíróság elé kerül

Szándékosan fordította félre egy migráns vallomását, vádat emeltek ellene.

Vízbe dobta társát az ingerült horgász

Összeveszett két horgász idén július 19-én a Tisza-tó poroszlói partján, annyira, hogy vádemelés lett belőle.

A tetőcserét nem végezte el, de a pénzt elvette

Vádat emeltek a csaló tamási férfi ellen, aki azt mondta, megjavítja egy ház tetőszerkezetét.

Garázdaság miatt vádat emelnek

Garázdaság miatt napokon belül vádat emel a Szegedi Járási Ügyészség László Petra ellen.

Nem ittas volt, hanem beteg – nem engedték fel a buszra

A sofőr nem akarta felengedni a buszra a férfit, mert azt hitte, ittas – de kiderült, hogy beteg.

Mindkét lábát levágta a vonat – biztosítási csalás

A férfi 14 biztosítónál kötött összesen 29 biztosítást, mielőtt átgázolt a lábain a vonat.

Hamis dollárt és hrivnyát is gyártott

Különösen nagy értékre elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt vádat emeltek két férfi ellen.

Szadista szülők és 11 éves kislányuk

A Nyírbátori Járási Ügyészség vádat emelt egy kislétai szülőpár ellen.

Visszakövetelte a közös tévét és az aranyláncot

Vádat emelt a Hatvani Járási Ügyészség egy 41 éves nagyrédei férfi ellen.
További cikkek