MENÜ
2024. március 29.
Auguszta

Mecseki putriból küzdötte fel magát, ma neurobiológus

Kocsis Krisztián neve akkor vált ismertté, amikor 2019-ben jelölték a Roma Sajtóközpont által alapított Aranypánt-díjra.

Nehéz kirepülni

Tízből hét fiatalnak nehezen megy az elköltözés a szülői házból.

Nem akarnak semmit a gyermekeikre hagyni

Meglehetősen sikeres és meglehetősen önző a baby boom nemzedék (1946-1964) a briteknél.

Miért van óriási szüksége az unokának a nagyszülőkre?

Sokat olvashatunk egy-egy újabb tanulmányról, melyben brit vagy másmilyen orvosok és kutatók vizsgálódnak.

Szülői összefogás a gyermekeink jövőjéért

Úgy érzik, a Köznevelés Kerekasztal meghívottjai nem képviselik az érdekeiket.

Szadista szülők és 11 éves kislányuk

A Nyírbátori Járási Ügyészség vádat emelt egy kislétai szülőpár ellen.

„Nem leszek suliban" – Facebook esemény és polgári engedetlenség

Velejéig romlott a rendszer, az ellene való kiállástól pedig nem szabad félni - mondta az Origónak egy szülő, aki három gyermekét akár hosszabb ideig is távol tartaná az iskolától, ha ezzel elérhetnék, hogy a kormány javítson az oktatás helyzetén.

Szülők hívják sztrájkolni egymást

Újabb demonstráció szerveződik az interneten az oktatási rendszer ellen.
További cikkek