MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar

„Tartsd a tempót” – mondta a főpap

„El kellett érnem egy misére, így azt mondtam a sofőrnek: tartsd a tempót”.

Pápa: Ma is a szegények az áldozatai minden válságnak

„Mindenkinek fel kell tennie magának a kérdést, hogy mit jót tud tenni."

Ferenc pápa a Hősök terén Isten áldását kérte a magyarságra

Ferenc pápa a Hősök terén egy hamis Istenről beszélt, akitől elvárjuk, hogy erővel uralkodjon.

Szent orvosok és papok

Ferenc pápa a Covid-19 fertőzésben Olaszországban elhunyt hatvan papra emlékezett.

Ferenc pápa szeptemberben Budapestre érkezik

A záró szentmisét szeptember 12-én Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

„Túsz vagyok”

Csaknem három éve Latifa, a Dubai emír lánya megpróbált elmenekülni az Egyesült Arab Emírségből.

Autós miséket tart egy Fejér megyei plébános a járvány idején

A szentmise végén a plébános minden autót külön-külön megáld, ez egyben az elbocsátás is.

„Valódi konzervativizmusra van szükség"

A Klubrádióban Csaba László arról beszélt, hogy valódi konzervativizmusra van igény.

A keresztényeknek színt kell vallaniuk. De csakis a kormány mellett?

„Nekünk, keresztényeknek színt kell vallanunk az aktuális társadalmi kérdésekben."

Csíksomlyón tart szentmisét Ferenc pápa

A programot a pünkösdi zarándoklat mintájára készítik elő.
További cikkek