MENÜ
2020. július 4.
Ulrik

Diákok terveztek haszonjárműveket

Az észak-amerikai RAM középiskolás diákok részére írt ki pályázatot. A feladat a jövő pickupjának megtervezése volt.

Nyáron érkezik az elektromos Vivaro

Az elektromos motor teljesítménye 100 kW lesz, az akkumulátor kapacitása pedig 50kWh lesz.

Újabb európai gyárak indulhatnak újra

Hosszú kényszerszünet után az MAN Truck&Bus úgy döntött, hogy csökkentett üzemmódban, de folytatja a gyártást.

Új Sprinter a lakókocsik között

A Hymer a düsseldorfi lakókocsi kiállításon mutatta be az a lakóautó koncepcióját.

Harley-Davidson futóbicikli a kicsiknek

Harley-Davidson újdonsága kicsit komolyabb jármű a szokásos lábbal hajtós futóbringáknál.

A világ legkedveltebb autói

Nem változott a sorrend a globális eladások ranglistájának élén.

Minden idők legkiválóbb Ducatoja?

Hatékonyabb motorokkal, kilencfokozatú automata váltóval és villanymotoros verzióval újult meg a Fiat Ducato.

Már az elektromos autóknak is berregni kell

Július elsejétől gyalogosbaráttá kell tenni az EU-ban újonnan forgalomba hozott e-autókat.

Vivaro, akár négykerék-meghajtással is

Továbbra is francia alapokra készül a Vivaro, de vége a Renaulttal közös munkának.

Alumínium helyett habból készülő autók?

Vegyipari és autóipari összefogásból születhet meg a jövő karosszéria-szerkezete.

Jönnek a postás robotok

A Boxbot robotpostása nem két lábon jár, és a kutya sem harapja meg: önjáró törpefurgon, amely házhoz viszi a küldeményt.

Így változik jövőre a gépjármű-kötelező

Átalakul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kapcsolódó adózás.
További cikkek