MENÜ
2018. június 21.
Alajos, Leila

Erőszak a kalauz ellen

A férfi zokon vette, hogy az ellenőrök rendőrt akartak hozzá hívni, ezért támadt.

A rohingyák tragédiája nem ért véget

Kilenc hónappal a rohingyák elüldözése után tömegével születhetnek az erőszakban fogant gyerekek.

Simba nevű oroszlán elé lökte feleségét

Őt is és előző házasságából született fiát is bűnösnek találták az ügyben.

Óvodai horror Kínában

Kisgyerekeket drogoztak be és erőszakoltak egy pekingi luxusóvodában.

Hátborzongató, miket élnek át a nők Aszad börtöneiben

Az Aszad-rezsim börtöneiben a nőket sem kímélik, derült ki egy interjúkból.

Megerőszakolt 10 éves lánynak született gyermeke

Megszületett a lánya a tízéves indiai kislánynak, akinek a bíróság megtiltotta az abortusz.

Már májusban figyelmeztetett az FBI

Az FBI már májusban figyelmeztetett, hogy a fehér fajvédők halálos fenyegetést jelentenek.

„Az erőszakban nincs semmi új"

A határt védő magyar egyenruhások nagy számban verik, ütik, gumibotozzák, kutyáikat ráuszítják a szerb határon a menekültekre.

Megalázott áldozatok

Váratlan húzás a kormánytól: kihirdetnék a nők elleni erőszakról szóló egyezményt.

Brutális gyermekgyilkosság Kolumbiában – tömegtüntetés az igazságszolgáltatásért

Egy hét éves kislány elrablásával, megerőszakolásával, kínzásával és meggyilkolásával vádolják Rafael Uribét.

83 éves nőt erőszakolt meg egy pedagógus

Vádemelést javasol a rendőrség egy férfi ellen, aki megerőszakolt egy idős nőt Miskolcon.

Vérdíjat dobtak össze a berliniek a nőt lerúgó bandára

Több ezer eurót ajánlottak fel a berliniek, miután egy banda lerúgott egy nőt a metró lépcsőin.
További cikkek