MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma

Gondok lehetnek a konzervdobozokkal a mariupoli acélmű lerombolása miatt

Veszélyezteti a hazai konzervipari cégek göngyölegellátását a mariupoli acélmű lerombolása.

Már van, ahol kötelező: feketedoboz az autókban

Hamarosan kötelező lesz az új autókban a feketedoboz, amely rengeteg információt rögzít a járművek viselkedéséről.

Jövőre kész a Föld „fekete doboza"

Tanulságként szolgálhat azoknak, akik majd utánunk jönnek.

Aki kérte, annak postázzák

Szja-bevallás: negyedmillió adózónak kell most figyelnie.

Nyolc éven át exponált egy fényképet

Regina Valkenborgh egyetemi hallgatóként vágott bele egy fotós projektbe, amiről évekre megfeledkezett.

SMS-ben is kérhető a NAV-adóbevallás

Egy hónap maradt a határidőig, amíg SMS-ben kérni lehet az adóbevallási tervezet postázását.

Dobzseni kislány

Kilencéves dobzseni kislánytól ájult el a világ. Lenny Kravitz is a rajongója.

Érdekes adóösszehasonlítások

A magyar adóék a maga 45 százalékos szintjével rekorder a régióban.

Áram, az alumíniumdobozokból

Még mindig nem használjuk ki az alumínium körforgásában rejlő előnyöket.

A svéd dobozhotel

Természetvédelmi területen, a vadon kellős közepén épült a Vipp Hotel.

Tárolóként szolgáló dobogó a lakásban

A dobogó egy modern, ügyes megoldás olyan esetekre, amikor nincs elegendő helyünk a lakásban.
További cikkek